100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Csortos Gyula

Eddigi szavazatok száma: 0

Csortos Gyula, színész (Munkács, 1883. március 3. - Budapest, 1945. augusztus 1.)

1903-ban elvégezte a színiakadémiát. 1904–1905-ben Debrecenben, 1905–1907 között Szegeden kezdte pályáját. 1907-ben a Népszínház–Vígoperához került. 1908-ban a Magyar Színházhoz szerződött. 1910–1912-ben a Vígszínházban, majd 1914-ig ismét a Magyar Színházban játszott. 1914–1922-ben a Vígszínház, 1922–1923-ban a Renaissance Színház, 1924–1927-ben a Magyar Színház tagja volt. 1923-ban a Belvárosi Színházban is fellépett. 1927-ben a Nemzeti Színház szerződtette, amelynek 1933-ig és 1935–1945 között volt a tagja. Ebben az időszakban a főváros szinte valamennyi színházában vállalt egy-egy szerepet. A háború végére betegsége súlyosbodott, de 1945-ben Csehov Medve című egyfelvonásosában még fellépett a Nemzetiben. A magyar színháztörténet kivételes tehetségű, öntörvényű művészegyénisége. Nem voltak szerepköri korlátai. Pályája során számtalan színházi stílushoz alkalmazkodva, mély emberábrázolással, hiteles szenvedélyességgel formálta meg szerepeit. Egyéniségéhez legjobban a vígjátéki szerepek illettek. Komikus alakításait fanyar humor és tragikomikus tónus jellemezte.

Fontosabb szerepei: A színész (Molnár Ferenc: A testőr); Liliom (Molnár Ferenc); Göndör Sándor (Tóth Ede: A falu rossza); Rudi (Szép Ernő: Vőlegény); I. Pál cár (Neumann: Oroszország); Yank (O’Neill: A szőrös majom); Hjalmar (Ibsen: A vadkacsa); Vackor (Shakespeare: Szentivánéji álom); Falstaff (Shakespeare: A windsori víg nők); Volpone (Jonson); Clausen tanácsos (Hauptmann: Naplemente előtt); Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája); Ezra Mannon (O’Neill: Amerikai Elektra).

Ismertebb filmjei: A dolovai nábob lánya (1916); Rongyosok (1925); Hippolyt, a lakáj (1931); Új földesúr (1935); Sárga csikó (1936); Két lány az utcán (1939); A szűz és a gödölye (1941); Szerelmi láz (1942); Rákóczi nótája (1942); Kerek Ferkó (1943); Egy pofon, egy csók (1944).

Székely László Hyppolit, a lakáj című filmjében Csortos Gyula Hyppolit szerepében:

Alkotó / Alkotás: 
Alkotó
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>