Színes, magyarul beszélő, magyar életrajzi film, 2009
Rendezte: Almási Tamás

Almási Tamás első, nagy sikerű nagyjátékfilmje (Ballagás, 1980, Filmszemle: legjobb első film) után közel harminc egészestés dokumentumfilmet rendezett. Ózd-sorozatának (1987-2006) szinte mindegyik darabja Filmszemle-fődíjas lett a külföldi díjak mellett, hasonlóan a Szívügyem (1996) vagy a Sejtjeink (2002) Az út vége (2003) vagy a Valahol otthon lenni (2004) címűekhez. Csaknem harminc év után készült második játékfilmje, a Márió, a varázsló (2008) vegyes fogadtatását követően kezdett Puskás Ferencről forgatni.

A világhírű focista életének megjelenítése addig ismeretlen feladat elé állította. A hétköznapi, követő dokuk forgatása során tudatosan skizoid állapotot dolgozott ki. Ennek során bele is került szereplői dinamikusan alakuló életébe, s egyúttal kívülről rögzítette is azt. Puskás legenda volt, életműve lezárt, személyéről könyvtárnyi irodalom, számos filmalkotás született, s megszámlálhatatlan anekdota övezte.  Kutatómunkába kezdett, ekkori munkacíme Az igazi Puskás volt, majd ráébredt: vállalnia kell életrajzi filmje szubjektivitását.

 „Mindenki azt hiszi, hogy a dokumentumfilm úgy készül, hogy van a valóság, a rendező pedig azt körbevágja. Hát nem így van. A dokumentumfilm (…) ugyanannyira szubjektív, mint a játékfilm. Tehát föl kellett építeni egy Puskást. Nyilván annak alapján, amit kiolvastam a dokumentumokból, a leveleiből, az archív anyagokból. Összeáll egy személyiség képe, egy élet történései, és ezt próbálom filmes formába önteni. (…) A filmben látszik egy ember, aki nagyon magyar - azzal együtt, hogy sváb származású -, nagyon olyan, mint mi vagyunk, kicsit svindler, átveri a hatalmasokat, megcibálja a bajszukat, ugyanakkor mérhetetlenül tehetséges, mindig eléri, amit akar. Arra jöttem rá nagyon hamar, hogy Puskás titka abban van, hogy olyan, amilyenek mi szeretnénk lenni. A magyar ember ilyennek szeretne látszani. De sokszor nem vagyunk sikeresek vagy annyira sikeresek, mint Puskás volt. És Zolnay Pál Fotográfiá-ja óta tudjuk, hogy az ember nem azt szereti nézni, amilyen, hanem amilyennek látni szeretné magát. A sminkelt, a retusált, a kijavított, színesített változatot. Na, most ez mind egyben a Puskás. Ő persze nem attól színes, hogy kiszínesítették, hanem a tehetsége miatt. És nem csak a futballtudására gondolok, hanem a személyiségére is. Folyamatosan vált jobbá, egyre gazdagabb, izgalmasabb személyiséggé. Egyszerűen jó nézni, hogy ő helyettünk is megcsinált valamit, és ráadásul ő is magyar.” – mondja Almási egy az origonak adott interjúban.

Puskás Ferenc (1927-2006) tizenöt évesen került a kispesti felnőtt futballcsapatba. 1949-től a csapat Budapesti Honvéd néven működött tovább, a játékosok hivatásos katonák lettek. Az övék volt a legjobb magyar csapat, a nemzeti válogatott derékhadát is ők adták. Az „Aranycsapat” 1950-54 között veretlen volt. Első nagy győzelmüket az 1952-es helsinki olimpián aratták. 1953-ban megnyerték a római Európa Kupát, Puskás tíz gólt lőtt. 1953. november 25-én a Wembley stadionban az „évszázad meccsén” a hazájában addig veretlen angol válogatottat 6:3-ra győzték le, Puskás két gólt lőtt.  A következő évben a Népstadionban a visszavágót 7:1-re nyerték. 1954-ben a világbajnokság döntőjét a csapat elvesztette a németek ellen, ezért Budapesten utcai zavargásokra is sor került.

Az 1956-os forradalom kitörése Spanyolországban érte a csapatot. A forradalom leverése után Puskás és a csapat néhány tagja nem tért haza, a FIFA 18 hónapra eltiltotta őket a játéktól. Puskás Olaszországba, majd Spanyolországba költözött, ahol pályája ismét felívelt, a Real Madridot a legjobb európai futballklubbá tette. Négyszer lett spanyol gólkirály. Játékosi pályafutását 1966-ban fejezte be, edzősködni kezdett. Legnagyobb sikereit 1970-74 között, a görög Panathinaikosszal aratta. 1989- 91 között újabb edzői sikereket ért el az ausztrál South Melbourne Hellasszal. 1991-ben hazaköltözött, 1992-től különböző posztokat töltött be az MLSZ-nél, 1993-ban pár hónapig a válogatott szövetségi kapitánya is volt. Az19 90-es években több rangos nemzetközi kitüntetésben részesült. 1999-ben a magyar sport tiszteletbeli nagykövetévé nevezték ki, 2001-ben az évszázad legjobb férfi sportolójának választották. 2000-től egészségi állapota rohamosan romlott. 75. születésnapján a Népstadion fölvette Puskás nevét. 2006 novemberében hunyt el. Temetése napját nemzeti gyásznapnak nyilvánították, s a nemzet halottjaként a Bazilikában helyezték örök nyugalomra.

Almásinak a legnehezebb dolga Öcsi hatalmassá nőtt legendájával volt. A „deheroizálás” a Puskás-anekdotakincs lenyomozásával, aprólékos kutatással történt. A filmbe a közvetlen politikai vetületek történelmi háttérként kerültek.

A film a dokumentumfilmes életrajzi narratívát követi, melyeket a korábbiaknál hangsúlyosabb játékfilmes elemekkel bővített. Dramaturgiájában precízen adagolta a pozitív és a negatív elemeket, utalásokkal ellenpontozta vagy cáfolta az anekdotákat, s nagyobb szerep jutott Dés László zenéjének. A narrációt színészekre bízta, magát Puskást Csuja Imre hangja képviselte. Képvilága a technikai újítások kreatív felhasználását tükrözi, segítségükkel küszöbölte ki annak hátrányait, hogy az Aranycsapat idején nem volt lehetséges közeliket készíteni a meccsközvetítéseken a játékosokról. Az archívokat emiatt úgy kezelték meg, hogy láthatóvá váljanak a focisták mozdulatai, arckifejezései. A másik újdonság a fotóanyag egy részének 3D-sítése volt, amellyel a szűkös archív filmanyag hézagait kívánták kitölteni.

Almási számára a valódi újdonság ebben az esetben is tartalmi volt: „Az a nóvum, hogy sikerült abból az emberből, akit a világon a leginkább azonosítanak Magyarországgal, egy szerethető, minden szempontból hiteles hőst formálni, akit vélhetően ezért még jobban fognak szeretni a határon túl is, meg itthon is. Ez volt számomra a feladat, és az, hogy megfejtsem a Puskás-titkot, ami, azt hiszem, sikerült. Azt gondolom, hogy egy ilyen filmben az a minimum kötelesség, hogy egy viszonylag pontos képet adjunk az emberről. (…) Puskásnál is találtunk sok mindent, amire lecsapna a bulvársajtó - nem tettük bele a filmbe -, mert úgy gondolom, hogy nem ez a lényeg.”

A Puskás Hungary ismét nagy sikert jelentett számára, ez lett a hatodik filmszemle-fődíjas munkája. A Puskás Hungary egyúttal a rendszerváltás óta a legnézettebb dokumentumfilm is.

A négy évig készült alkotás 110 millió forintos költségvetése a pár százezres, maximum 10 milliós dokutámogatások idején a filmes szakmában erős irigység tárgyát képezte. Almási erről így nyilatkozott: „Bármennyire meglepő, a Puskás Hungary is low-budget film, ami alapvetően pénzbe került, az a jogdíj. Magam vittem a hátamon a kamerát, vagy a statívot, másod-harmadmagammal csináltam a filmet két és fél éven keresztül.”

A Puskás Hungary látványos, élvezhető mozi, méltán lett országimázsfilm a világ élvonalában. Maga Almási, az örök elégedetlen, akitől bevallása szerint csak elvenni lehet a filmet, ha lejárt a határidő, befejezni soha nem tudná, a díjeső közepette is azzal foglalkozott, hogyan tudná egy tervezett televíziós sorozatban kiküszöbölni a hibáit, hiányosságait.