100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

„Debrecen” (ex „Kassa”) Duna-tengerjáró

Eddigi szavazatok száma: 0

Az I. világháború elvesztésének súlyos következményei folytán a magyar tengerhajózás átmenetileg megszűnt. Ennek legalább részbeni pótlására – az első Budapesten épített Duna-tengeri áruszállító motoros hajó, a „Budapest” sikeres próbaútja után – 1936-ban létrejött a Magyar Királyi Duna Tengerhajózási Részvénytársaság (DETERT). A társaság részére a Ganz Danubius Hajógyárban 1936-ban megépült "Szeged", majd egymás után készültek az újabb folyam-tengerjáró hajók.

Már a „Budapest” építésénél is új megoldás volt a két hajócsavar forgatására beszerelt két Ganz-Jendrassik rendszerű VI. Jak. 170 típusú feltöltés nélküli hathengeres dízel-motor. Az 1937-ben vízre bocsátott „Tisza” építésénél ismét számos újítást alkalmaztak, így az első egységévé vált annak az 1200 tonna hordképességű sorozatnak, amely már magán viselte a legfejlettebb folyam-tengeri áruszállító motorosok minden jellemzőjét. A hajópark további bővítésével folyamatosan nőtt a társaság forgalma is. A II. világháború súlyos veszteségekkel járt, de a háború után megmaradt "Budapest", "Szeged", "Tisza" és "Debrecen" (ex Kassa) mellé 1959 és 1964 között 11 újabb hajó épült a DETERT részére. A magyar állami hajózás 1964-évi átszervezésével a tengerhajózás is a MAHART-hoz került. A Duna-tengerjárók még néhány évig Pozsonyig, sőt Bécsig is feljártak a Dunán, aztán fokozatosan eltűntek a folyóról…

Ma már a „Debrecen” (ex Kassa) az egykor oly népes magyar Duna-tengerjáró flotta egyetlen megmaradt tagja.

A „Kassa” 1939-ben épült a Ganz hajógyárban. 1941-1944 között hadi szolgálatot teljesített, 1944 végén Ausztriába menekítették, ahonnan 1947-ben tért haza. „Debrecen”-re átkeresztelve Budapest és a keleti mediterrán térség kikötői között ingázott, míg 1964-ben ki nem vonták a forgalomból. 1965-1998 között műhelyhajó. 1999-ben a Magyar Duna-tengerhajózásért Alapítvány (MDA) vette gondjaiba, majd 2004-ben a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány kezelésében a Neszmélyi Hajóskanzenbe került. 2006-ban a révkomáromi hajógyárban részben felújították, majd Budapesten rendezvényhajóként állították szolgálatba.

2010-ben az Octopus Tengeri Régészeti Egyesület 25 évre bérbe vette a hajót, amelyen EU pályázati támogatással tengerhajózási és vízalatti múzeumot alakít ki. A „Debrecen” ex „Kassa”, az utolsó megmaradt magyar Duna-tengerjáró hajó teljes felújítása és védett műszaki emlékké nyilvánítása folyamatban van.

Alkotó / Alkotás: 
Alkotás
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>