100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Halász Péter

Eddigi szavazatok száma: 0

Halász Péter, rendező, színész (Budapest, 1943. augusztus 20.–New York, 2006. március 10.)

1962-től Universitas Együttes tagja. 1969-ben kivált a csoportból és megszervezte a Kassák Ház Stúdiót. 1971-ben szerepeltek a nancy-i színházi világfesztiválon. 1972-ben A skanzen gyilkosai című előadásukat betiltották, működési engedélyüket megvonták. Halász Péter társulata a Dohány utca 20. IV. emelet 25. szám alatti lakásban folytatta tevékenységét. Engedély és meghívás nélkül vettek részt 1973-ban a wrocławi színházi fesztiválon, ezért útelvelüket bevonták. Halász Péter 1976-ban az együttes egy részével kivándorolt, s megszervezte a Squat Színházat. Először Nyugat-Európában (Párizsban, Londonban, Düsseldorfban, Amszterdamban, Rotterdamban, Marseilles-ben, Baltimorban), majd New Yorkban éltek. Halász Péter 1985-ben új együttest alapított Love Theatre néven. 1992 után Magyarországon ismét rendezett a Katona József Színházban, a Színművészeti Főiskolán, az Új Színházban és a Nemzeti Színházban. Jeles Andrással együtt igazgatták a Városi Színházat (2001–2004).

A halálos rákbeteg művész 2006. február 6-án felravatoloztatta magát a Műcsarnokban, s barátai búcsúbeszédeit koporsóban fekve hallgatta végig.

Fontosabb rendezései: A skanzen gyilkosai; Andy Warhol utolsó szerelme; Ő, aki valaha a sisakkészítő gyönyörű felesége volt; A kínai, avagy ahogy a Katona József Színház színészei megpróbálják színre vinni A csodálatos mandarint; Gyerekünk; Slicc; Jack Smith halott; Fekete Gyula: A megmentett város; Egy portugál apáca levelei.

Fontgosabb filmjei: Szerelmes biciklisták (1965); Égi bárány (1971); Fat Man and Little Boy (1989); Senkiföldje (1993); A turné (1993); Simon mágus (1999); Herminamező – Szellemjárás (rendező, 2006)

Irodalom: Najmányi László: Downtown blues (2006); Színház-különszám, 1991. október–november; Pályi András: A színház mint élet? (Színház, 2010. november).

Alkotó / Alkotás: 
Alkotó
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>