Korniss Dezső, festő (Beszterce, 1908. december 1. – Budapest, 1984. augusztus 17.)

Korniss 1925-ben lett a Képzőművészeti Főiskola hallgatója. A főiskolás évek alatt az új európai irányzatok – elsősorban az orosz konstruktivizmus – iránt érdeklődő társaival (Trauner Sándorral, Kepes Györggyel, Hegedüs Bélával, Vajda Lajossal, Veszelszky Bélával, Schubert Ernővel) anyag- és fotómontázsokkal kísérletezett. A fiatalok 1930-ban „Új Progresszív Művészek” néven rendeztek kiállítást. A húszas évek végén Korniss szoros kapcsolatba került a Kassák Lajos által vezetett Munka-körrel, több rajza meg is jelent a Munka című folyóiratban. 1946-ban az Európai Iskola egyik alapító tagja volt. Az ötvenes évektől visszavonultan élt, ám a hatvanas évektől fellépő neoavantgárd generáció érdeklődésének köszönhetően egyfajta támogató és „mester” szerepet töltött be néhány geometrikus-absztrakt irányultságú művész (Bak Imre, Csiky Tibor, Hencze Tamás) számára.

Korniss 1933-ban kezdődő szentendrei korszaka egyúttal egy új művészeti program kialakulását is jelentette. A hasonló érdeklődésű Vajda Lajossal – Bartók Béla példája nyomán – egy olyan európai irányultságú, modern magyar művészet megteremtésére törekedtek, mely a népi hagyomány képzőművészeti transzformációjára épült. 1935 nyarán Szentendrén és a közeli Szigetmonostoron gyűjtöttek helyi motívumokat, melyeket Vajda rajzokon, Korniss pedig kis pasztellképeken örökített meg. E vázlatok képezték az alapját a később nagy méretben, olajjal kivitelezett Szentendrei motívum I-IV. című sorozatnak.

A Szentendrei motívum II. (Szentendrei részlet) az első szentendrei korszak egyik kiemelkedő darabja. Kettéosztott kompozíciójának jobb oldalán, a távolban megjelenő ház és templom, a felettük fodrozódó felhőkkel épp úgy városképi asszociációkat kelt, mint a bal oldali együttest lezáró kerek „ablakszemes” oromfal, Korniss egyik legkedveltebb szentendrei motívuma. Az oromfal alatt megjelenő interieur az asztallal, a ráhelyezett almával és kancsóval csendéletté szerveződik; mely műfaj a sorozaton belül önálló témaként is visszaköszön (Szentendrei motívum III. Citerás csendélet, 1935). A kubizmustól örökölt formaáthatásokkal alakított kompozíció hangsúlyos síkszerűsége, a geometrikus formákat kitöltő homogén színek (kékek, vörösek, zöldek) Picasso, Georges Braque, vagy Juan Gris dekoratív késő-kubista csendéleteit idézik fel.

Szentendrei motívum II. (Szentendrei részlet), 1935; Olaj, vászon, 120 × 140 cm.