Lázár Ervin, író, újságíró (Budapest, 1936. május 5. - Budapest, 2006. december 22.)

Budapesten született, de szülőföldjének a Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztát tekinti, ahol gyermekéveit töltötte. Apja, Lázár István, uradalmi intéző volt. Életművében meghatározó a gyermekkor élménye: inspirációi java részét – bevallottan – onnan meríti. Iskolába a környező falvakba, Felsőrácegresre és Sárszentlőrincre járt, Tízévesen a székesfehérvári cisztercita gimnáziumba íratják, ami az iskolák államosításával megszűnik. Végül Szekszárdon tesz érettségi vizsgát 1954-ben. Közben szülei osztályidegenek lesznek, kiteszik családot a szolgálati lakásból, Tüskéspusztára költöznek. Lázár érettségi után budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán tanul újságíró szakon, 1961-ben szerez levelező tagozaton magyartanári diplomát.

Első novellája 1959-ben jelenik meg a Jelenkorban (Alkonyat). 1959-től magyar szakon, levelező tagozaton folytatja tanulmányait. 1961-ben szerez magyartanári diplomát. 1959-1965-ig Pécsett él, az Esti Pécsi Napló, majd 1963-tól a Dunántúli Napló és a Jelenkor újságírójaként dolgozik. A publicisztikában igazi műfaja a riport. 1965-ben Budapestre költözik, tördelőszerkesztőként az Élet és Irodalom munkatársa lesz. Első novelláskötetét a Szépirodalmi Kiadó jelenteti meg 1966-ban (Csonkacsütörtök). 1971-1989-ig szabadfoglalkozású író. 1989 után  publicisztikát is ír. A Magyar Fórum alapítója, 1990-ig főmunkatárs a hetilapnál. A következő években a Magyar Napló, a Pesti Hírlap, és a Magyar Nemzet munkatársa; 1992-től a Hitel olvasószerkesztőjeként keresi a kenyerét, majd 60 évesen nyugdíjba ment. A kilencvenes években rövid ideig a Bábszínház dramaturgja is volt.

Jellemző műfaja az elbeszélés és a mese; elbeszéléseiben fontos elem a fantasztikum és a realitás összhangja, a „tündéri realizmus”. 1964-ben jelent meg A kisfiú meg az oroszlánok című meseregénye a Móra Kiadónál, későbbi állandó illusztrátora, Réber László rajzaival. 1966-ban Csonkacsütörtök címmel látott napvilágot első elbeszéléskötete, amelyet rövidesen követett a második: Egy lapát szén Nellikének (1969), majd a – már az abszurd jegyeit is magán viselő – harmadik: Buddha szomorú (1973). A Hétfejű Tündér (1973) című kötete két kiadónál nyolcszor jelent meg nyomtatásban, és számos színpadi adaptációja is készült. A Berzsián és Dideki (1979) című művéért a nemzetközi zsűri 1982-ben Andersen-diplomával tüntette ki. A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) című kötet megkapta az Év Könyve jutalmat – később a Bab Berci kalandjai (1989), valamint a Csillagmajor (1996) nyerte el ugyanezt. 1996-ban Kossuth-díjat is kapott.

A Magyar Rádió Elnöksége első díjban részesítette a Rádiószínház 1986. évi kishangjáték-pályázatára benyújtott Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátékáért. Hangjátékai A Franka Cirkusz összefoglaló cím alatt 1990-ben kötetbe gyűjtve jelentek meg. Az Év Gyermekkönyve kitüntetésre meséit három alkalommal találták érdemesnek: az 1989-es év díjazottja a Bab Berci kalandjai lett; az 1990-esé a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.  Meseregényein kívül egy groteszk hangvételű kisregényt is ír (A fehér tigris, 1971).

Stílusa filmszerűen láttató; dialógusai balladisztikusan tömörek. Nyelve, névadása egyéni, játékos, melyet sajátos humora, iróniája több jelentésréteggel gazdagít. Műveiben központi szerepet kap a morális értékek problémája. A színvonalas magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Meséi új, jellegzetes hangon szólalnak meg, felnőttek és gyermekek körében egyaránt népszerűek. Három gyermekét ő maga „társszerzőiként” emlegeti.

Ajánlott meseregény: A Négyszögletű Kerek Erdő

http://mek.niif.hu/02700/02753/02753.htm