A holdautó (Lunar Roving Vehicle) vezető tervezője, a magyar Pavlics Ferenc 1928-ban született a Rába menti Balozsameggyesen. 1950-ben diplomázott Budapesten, majd a Gépészeti Tervező Intézet tervező mérnöke és egyetemi tanársegéd volt. 1956-ban hagyta el Magyarországot, az Egyesült Államokban előbb a michigani egyetemen magiszteri képesítést szerzett, majd 1957-60 között az amerikai hadsereg detroiti tank- és gépkocsiszertár parancsnokságának kutatómérnökeként dolgozott. 1960-tól a General Motors gyár védelmi kutatóintézetében tevékenykedett, itt került a gépkocsi-tervezés élvonalába. 1967-ben a Santa Barbara művek elektronikai részlegének műszaki igazgatója lett.

Pavlics Ferenc műszaki igazgatóként felelős volt az Apollo-programban használt holdjármű tervezéséért és kivitelezéséért. A jármű holdi talajviszonyokra tervezett különleges kerekének köszönhetően sikeresen működött 1971-ben, az Apollo–15 űrhajó Holdra szállása alkalmával, majd másik két példánya 1972-ben az Apollo–16 és az Apollo–17 űrhajók járműveként is.

Az egyenetlen felszínen közlekedő holdautónak erősnek, könnyűnek és mégis robusztusnak kellett lennie, ezért vázát alumínium csövekből készítették, a kerékagy ugyancsak alumíniumból készült, az „abroncsok” pedig a lökéseket csillapító, erős, de rugalmas, acél dróthálóból. A Rover kulcsfontosságú eleme volt az egymástól függetlenül kormányozható négy kerék, amelyek mindegyikét külön villanymotor hajtotta meg. Az abroncsok V-alakú fémbordákra szegecselt drótszövetből készültek - ez a szerkezet különösen hatékonyan nyelte el a terep egyenetlenségei által okozott lökéseket. A műszaki elvárásoknak -160 és +125 fokos hőmérsékleti tartományban kellett eleget tennie, és a hordozó rakétában mindössze egy 1,6 x 1,6 x 1 m-es térben kellett összehajtva elférnie.

A számítógép-irányítású rendszer rögzítette az autó minden mozgását, így a haladás irányából és a sebességből mindenkor meg tudták határozni holdkomphoz viszonyított helyzetüket. A maximális sebesség 14 km volt óránként. A két, 36 voltos ezüst-cink teleppel működtetett villanymotor révén a holdautó hatótávolsága 60 kilométer volt. A 38 millió dolláros költséggel kifejlesztett jármű minden idők egyik legdrágább autója, kerék-fordulatszámláló, rádióadó és pörgettyűs navigációs készülék is volt rajta, a színes tv-kamera folyamatosan közvetítette a Földre az eseményeket. Botkormányszerű vezérlőkarjával szabályozták a sebességet, tették előre- vagy hátramenetbe és fékezni is lehetett vele. Tömege 210 kg volt - ez a Holdon 35 kg súlyt jelent - és további 490 kg terhet bírt el.

Segítségével az asztronauták a felszínről 77 kg geológiai kőzetmintát gyűjtöttek. A holdautó csak hét kilométerre távolodott el a leszállási helytől, hogy műszaki hiba esetén az űrhajósok gyalog is visszatérhessenek a holdkomphoz.