Pekár Imre, mérnök (Rozsnyó, 1838. december 8. - Budapest, 1923. július 12.)

A középiskoláit Iglón, Rozsnyón és Losoncon végezte. Gépgyári gyakorlata után a bécsi műegyetemen és a karlsruhei politechnikum tanult, gépészmérnöki oklevelét Karlsruhe-ban szerezte meg. 1859-ben az angliai 48-es emigránsok bátorítására szigetországi tanulmányútra ment. A Clayton–Schuttlewort-féle gőzgépeket, mezőgazdasági és malomipari gépeket gyártó cég mérnöke lett, cégképviselőként Párizsban is dolgozott.

1863-bari hazatért. Először Pesten gépészeti irodát nyitott, majd 1864-ben alkalmazták a debreceni István Gőzmalomban mint technikai felügyelőt. Évek során a malom kapacitását megtöbbszörözte, közben kinevezték műszaki igazgatóvá. A malom gabonabeszerzéseit és lisztértékesítéseit is intézve alapos anyagismereti tapasztalati tudás birtokába jutott. A konkurens malmok lisztjeit következetesen vizsgálta, az eltérések összefüggéseit fürkészte. Debreceni évei során tanított a gazdasági tanintézetben. 1874-ben megvált a malomtól, és ismét önállósította magát.

A lisztminták vizsgálatára vonatkozó, világhírűvé lett szabadalmát 1876-ban Bécsben adta be. E háromfázisú vizsgálat eredménye a lisztek fizikai és biokémiai tulajdonságaitól függ. A Nürnbergben aranyérmet nyert módszere az 1878. évi Párizsi Világkiállítás hivatalos bírálati eljárása lett, és ezáltal nyert a zsűribe meghívást Pekár Imre. Találmánya a malomipari technológia fejlesztését, az objektív bírálaton alapuló lisztkereskedelmet és a lisztfelhasználó iparok eredményességét segítette.

Nevezetes szakirodalmi munkája a „Földünk búzája és lisztje a tudomány, a fogyasztó, a molnár és a termelő szempontjából” című könyve (1881) amely a Párizsi Világkiállításon gyűjtött búzaminták alapján készült. A magyar állam megbízásából az USA gabonaforgalmazását, a búzaárak alakulását, a vasúti és vízi szállításokat, a gabonakereskedelem raktározási megoldásait vizsgálta (1881).

Felkérésre a magyarországi közraktározás megteremtésében és fejlesztésében is működő Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank áruosztályának igazgatójaként dolgozott, majd a bank áru- és közraktári szakterületének vezérigazgatója lett (1881-1909). Munkásságával hozzájárult a közraktári intézmény és a gazdaságosan építhető hazai gabonatárolók kialakításához. Tanácsai alapján valósult meg a fiumei gabonaelevátor gépészete (1890). Részt vett a bank érdekeltségi körébe tartozó újpesti Hartmann–Schönichen hajógyár reorganizálásában, a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt., továbbá a budapesti Árú és Értéktőzsde létrehozásában. Az 1900. évi Párizsi Világkiállítás rendező bizottságának tagja lett.

Ferenc József- renddel (1878), a francia Becsületrendnek lovagi (1878) és tiszti (1900) címével tüntették ki. Nemességet (1899), majd a császári Vaskorona Érdemrend III. fokozat kitüntetést kapott (1901).

1921-ben az MTA tiszteletkeli tagja lett. Híres műgyűjtő volt, különböző, főleg porcelán, edényeket vásárolt a világ minden tájáról. A híres patikaedény gyűjteménye 2000 műtárgyból állt.