Fekete-fehér, magyar rövidfilm, 1974
Rendezte: Ragályi Elemér

Ragályi 1974 Budapestjének Szilveszter éjjelét és az 1975-ös év első napjának hajnalát megörökítő, Balázs Béla Stúdiós alkotása kísérleti szociográfia, kíváncsi és szarkasztikus képriport. A film a magyar főváros belvárosának különböző szórakozóhelyeire (színház, opera, kávéház, kocsma) és utcáira, aluljáróira fókuszál, végigkísérve különböző korosztályok és társadalmi rétegek év végi szórakozását. A kicsivel több, mint negyed órába sűrített mulatozás-egyveleg szereplői másnap reggelre úgy tekintenek a családi és baráti intimitásukat mozivászonra vivő kamera-tükörbe, mint egy megrendezett tv-show megszégyenült figurái. Tántorognak, elfáradva dülöngélnek, fejüket támasztva ücsörögnek, a koccintások és táncok vidám mámora utáni ürességben, álmos szemekkel várva már a pihentető, fűtött lakásukban puha ágyukat.

Ragályi Elemér 1939-ben született Budapesten. Szerette a focit, a színészetet, a fényképezést és a verseket. Szülei a jogi pályára szánták, de ő inkább a Filmgyárat választotta. 1957-ben került a Mafilmhez, ahol világosító, operatőr asszisztens, felvételvezető és laboráns is volt. 1963-1968 között kitanulta az operatőrséget a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Első operatőri díját a Meddig él az ember? című 1967-es, Elek Judit rendezte dokumentumfilmben nyújtott munkájáért kapta, melynek hatására alkotói pályája gyorsan ívelt felfelé. A filmezés sikereket hozott számára itthon, majd külföldön is: sokat foglalkoztatott, az 1980-as évektől nemzetközileg is elismert operatőr és rendező vált belőle. Az 1970-es évek elejéig olyan dokumentum- és játékfilmek fényképezésével bizonyította tehetségét, mint pl. a Sziget a szárazföldön (r. Elek Judit, 1969), a Vankóné Dudás Juli (r. Moldován Domokos, 1969), a Büntetőexpedíció (r. Magyar Dezső, 1970) vagy a Fotográfia (r. Zolnay Pál, 1971, 1972).

A 70-es évektől, megmutatva saját hangját, pár kisfilm rendezését is elvállalta: ezekre kezdetben a kritikus hangnem, a groteszk megvilágítás és a mozgékony kézi kamera használata jellemző, a későbbi filmek pedig már egy profi, külföldi produkciókban is kiválót nyújtó, a rendező és a forgatókönyvíró elképzeléseit maximálisan kiszolgáló alkotó munkájának mozgóképi lenyomatai. Közben olyan, a magyar filmtörténet szempontjából is meghatározó játékfilmekben működött közre, mint a Régi idők focija (r. Sándor Pál, 1973), a Bástyasétány hetvennégy (r. Gazdag Gyula, 1974), a Talpuk alatt fütyül a szél (r. Szomjas György, 1976) vagy a Dögkeselyű (r. András Ferenc, 1982). Kipróbálta magát koncertfilmek operatőrjeként (A koncert, r. Koltay Gábor, 1981; Magic, r. Zsombolyai János, 1986), majd a 2000-et követő években újra rendezőként is bemutatkozott (Csudafilm, 2005; Nincs kegyelem, 2006; Megyünk a semmibe, 2007, A tévedés joga, 2008). Az utóbbi években visszatért eredeti, operatőri munkájához (Az ajtó, r. Szabó István, 2012).

Az év első napját 1691 óta (XII. Ince pápa rendelete nyomán) ünnepli a keresztény világ január elsején. Az év utolsó napja, az i. sz. 4. században élt I. Szent Szilveszter pápa ünnepe, aki ezen a napok hunyt el (335. dec. 31-én). A Szilveszter sűrű szövetű nap. Fordulópont, átmeneti rítus, lehetőség az átlényegülésre, az elhagyásra, a rátalálásra, a gond- és gonoszűzésre, a summára és a tervezésre. Ezen nap éjszakáján és az újév hajnalán le lehet vetkőzni és fel lehet öltözni, közben pedig lehetőség van a meztelenség, mint tabu megtapasztalására, a sehová nem tartozás antiszociális bohémságára. A hol könnyeden vidám, hol kényszeredett lerészegedés és a józanodás formálja és deformálja a résztvevőket és környezetüket.

A vigalommal telítődő terekben röppennek a csókok, csattannak a pofonok, durrannak a pezsgősdugók, zajongnak a trombiták. El lehet szórni a konfettit, elfogyhat a megérett bólé, olyan lesz a holnap, amilyen a szilveszteri hangulat. Csupa homeopatikus mágia és eltervezettség, reménykedés és felfokozottság. Ha nem megy olyan könnyen, mint másoknak, jöhet valami gyorsító is. A szertartás lassan tetőpontra hág, majd fogytán a bírvágy és a kedv, míg végül – ok és okozat – megkap a csönd. Az újév első napjának gyakran fejfájós szédülése, a máskor forgalmas utcák kihalt szélessége, a nyugalom. Majd visszatér a rend, távozik a káosz, folytatódik a napi rutin a munkahelyeken és az iskolákban. Lehet felejteni a szilveszteri fogadalmakat, és lehet örülni a mindennapok epikus egyszerűségének.

Ragályi kamerája és vágóollója bátor segítői a rendezőnek, aki a pesti szilveszteri buli szatíráját adja. A nagyvárosi ünnepen: nincsenek hagyományos évzáró és évkezdő cselekvések, a népi rítusokban már nem hisz senki. Ha valamely elcsökevényesedett formulát használnak is a nagyvárosi forgatagban, azon nyomban el is mosolyodnak, mint valami szégyelleni való addiktív szokáson. Maradnak a szórakozóhelyek hamar szűkössé váló terei, ahol az intim szférának semmi esélye, az aluljárók szikár márvány-hűvösében visszhangzó petárdák zaja és a megreggeledő város szürke fényei. Legalább is Ragályi fanyar kamerája nem talál itt nyugalmat sem a mulatozásban, sem utána. Figurái talán a kamerát nem tudják feledni, vagy épp a Szilveszter alkalma nem engedi teljes felszabadulásukat? Legyen bármily spontán is az év vége dramaturgiája, a mulató kamera-szem jelenléte megváltoztatja megfigyeltjeit és a lencsevégre kapott szituációkat. Végül Ragályi rövidfilmjébe, annak kísérleti jellege, az irónia és az abszurd karikírozó látványözöne és hangi játékosságai mellett búvópatakként beszivárog valami bánat. Egy csendes dráma rólunk: törvényszerű elmúlásunkról és ösztönös öröklét-vágyunkról. 1974 végének fekete-fehér Budapestjén.

(Kispéter István)