Fekete-fehér, magyar filmdráma, 1932
Rendezte: Fejős Pál

Fejős Pál filmje kevés dialógussal, inkább csak zörejekkel és zenével kísért hangosfilm. Ebben valószínűleg a némafilm futó hangulatokon zongorázó, mozgékonyabb képi világának vonzása játszott szerepet, mellyel az ekkor még nehézkes "talkie" versenyképtelen volt. A Tavaszi záport az 1914 óta Amerikában élő Fülöp Ilona írta, Peverell Marley (Cecil B.De Mille operatőre) fényképezte Eiben István társaságában, zeneszerzői Angyal László és Vincent Scotta. A magyar és francia verzióban, francia sztár, Annabella főszereplésével készült filmet 1932. november 4-én mutatta be a Rádius mozi.

Annabella alakításában a film cselédlány hősnője, Szabó Mária, nem a népszínművek tenyeres-talpas, élelmes parasztlányfigurája, hanem a légies és gyámoltalan viktoriánus kisasszonyok utóda. Mari, az elesett és kiszolgáltatott kis cseléd, aki Hamupipőke-sorsába beletörődve éli örömtelen életét a jegyzőék házában, egy tavaszi éjszakán megrészegülve a falun áthullámzó valcer hangjaitól enged a házikisasszony unatkozó udvarlója ostromának, aki egy percre megkívánta testét. A bukott lány lelepleződik, gazdasszonya elbocsátja, a falu kiközösíti. Mari a városba megy, hol sok hányattatás után egy bordélyban, a jószívű „rossz lányok” között talál munkát és menedéket. Itt hozza világra kislányát. Az „erkölcsvédő” hölgyek egyesülete azonban lecsap a „bűnösre”és megfosztja gyermekétől. Elhagyatottságában mind mélyebbre süllyed, szenvedéseitől csak a halál váltja meg, s a mennyországba kerül.

Az utójáték tizenöt évvel később játszódik egy tavaszi éjszakán. Mari lányát látjuk az udvaron. Fiatalember közeleg. Az égi lény, a féltő anya hiába integet odafenn, a lány csak a tavaszt és a legény közelségét érzi. Mari, az aggódó anya végül a világra önti mennyei felmosó vödrét; zápor zúdul, hűti a lányt, szétfut a pár. Az áprilisi záport halott anyák zúdítják alá a mennyből, hogy megvédjék leányaik erényét a tavasz és a szerelem kísértéseitől.

Fejős mennyországának groteszk vízióját Chaplin A kölyök (1921) című filmjének mennyei képsora ihlette. Stílszerű, hogy a cselédlányt Hamupipőke-mennybe vezeti, mely megfelel Mari csak szolgálatot és tűrést ismerő szerény fantáziájának. Mari a mennyben is cseléd, sziporkázóan csillogó mennyei konyhában, arany és ezüst fazekak között térdel, s isteni tereket mos fel. A realista problémafilm átnő a mítoszba és a melodrámába. Fejős filmje a Csoda Milánóban  (1950. r: Vittorio de Sica) és az Országúton (1954. r: Fellini) megoldásait előlegezi.  Az előbbiben is csak a szegények képesek jóságra, mely a teljesítménytársadalom hatékonysági kritériumainak ítélete szerint bizonyára az evolució zsákutcája. Az utóbbiban is csak a debilitás határait megközelítő naivitás alkalmas rá, hogy fásult kegyetlenség világában a jó kivételes példáját szolgálja.

Fejős az együttérző városi ember szemével látja a durva falusi gazda járma alatt senyvedő cselédet, aki zajos, önző, parazita gazdáival szemben nemes és finom. A csendes nemesség a cseléd privilégiuma, a felkapaszkodottak, a nincstelennel ellentétben, nem engedhetik meg maguknak a lélek előkelőségét. A nemesség mindig kívül áll a tülekedés rendszerén: legalul vagy legfelül. Fejős legalul keresi, úgy érzi, az ember hajlama szerint jó, csak a felemelkedés kegyetlen játékszabályai torzítják el.

A film rendezője, Fejős Pál a húszas években – sok más magyar filmes példáját követve –hagyta el a magyar filmgyártás süllyedő hajóját, hogy Amerikában próbáljon szerencsét. Hamarosan ráébredt, hogy Hollywood túl nagy árat kér a hírnévért: a művészi szabadságot, ezért visszatért Európába. Később szakított a játékfilmgyártással, és antropológiai tárgyú dokumentumfilmeket rendezett. Életének utolsó húsz esztendejében antropológiai kutatással, tudományszervezéssel foglalkozott, egyetemeken tanított.

Fejős filmjeit, melyek még ma is foglalkoztatják a filmtörténészeket, filmrajongókat, a világ legkülönbözőbb pontján rendszeresen vetítik. Fejős esetében, aki mindig népszerűbb volt külföldön, mint itthon különösen találó a bibliai mondás:“Senki sem lehet próféta saját hazájában.” A kitaszítottságában modern szentté avatott cselédlány szenvedéstörténete nemzetközi elismerést aratott, de a magyar közönséget nem sikerült meghódítania. Fejős művészi vállalkozása, mely a harmincas évek magyar filmgyártásának csúcsteljesítménye, nem talált hazai követőkre.

Balogh Gyöngyi