Fekete-fehér, magyar filmdráma, 1947
Rendezte: Radványi Géza

Az 1945 után újra induló filmgyártásának egyik fontos referenciafilmje. 1990-ig nagy kultusza volt, mára azonban kissé túllépett rajta az idő. Fontos film úgy is, mint kordokumentum, ami nem csak a második világháború jelképezte világégésről szól, hanem a koalíciós időkről is. Az 1945-1948 közötti időszakban a nagy politikai pártok rátették kezüket a filmgyártásra. A Mafirtet, ahol a Valahol Európában (r. Radványi Géza) is készült, a Kommunista Párt vonta ellenőrzése alá. Az FKGP, a PP és az SZDP is rendeltek, gyártattak filmeket, azonban ezek közül sokat betiltottak. Dobozban maradt a Mezei próféta (r. Bán Frigyes) a Könnyű múzsa (r. Kerényi Zoltán) és a független produkcióként létrejött Ének a búzamezőkről r. Szőts István) is.

A világháború utáni romhalmaz, a kiábrándultság és az elkeseredettség látszólag egy eszmei táborba kovácsolt bizonyos embereket. Legalábbis egy időre. A kommunista párt által támogatott filmet a polgári író féltestvére, Radványi Géza rendezte. Valahol érthető az alkotók és megrendelők pacifizmusa, a régi világba vetett hitük megrendülése. Csakhogy a történelmet a győztesek írják, és ők nem feltétlenül képviselik az igazságot. Legfeljebb a maguk igazát. A felfogás, amit a Valahol Európában értelmezői sugallnak, az az, hogy a régi világnak el kell tűnnie.

A Valahol Európában-nak az ideológiai túlzásokon túl megvan a maga igazsága. Az, ami a kisemberekre és a gyerekekre vonatkozik. Mert az embert mindig számon lehet és kell kérni a történelemtől. Egyetlen ártatlan élet is sok azért, ami (esetleg) a közösség érdeke. Tudta ezt Balázs Béla is, aki társforgatókönyvíróként jegyzi a filmet Radványival. Az első képek bombázásokat, pusztítást mutatnak, és ezek a helyszínek tényleg lehetnek „valahol”, illetve „bárhol” Európában. A film abban az utolsó pillanatban készült, amikor még sokan hihettek abban, hogy a romokon valami emberségesebb világ épül.

A cselekmény azzal kezdődik, hogy a néző a második világháború végén otthontalan, éhes árva kóborló gyerekeket lát az utakon, akiket a nélkülözés és a kiszolgáltatottság egy csapatba gyűjt. A gyerekhorda vezetője Hosszú (Gábor Miklós), aki közülük a legnagyobb termetű, talán a legidősebb is. A közösség élete nem konfliktusmentes, Hosszú se tud mindig igazságot tenni. A gyerekek aztán rátalálnak egy Simon Péter beszédes nevű (Somlay Artúr) karmesterre, aki egy félig romos várban várja a háború befejezését. A nagylelkű, humánus karmester és a gyerekekben még meglévő romlatlanság fokozatosan összehozza őket. Ennek ára van, a katarzist egyik kisgyerek halála hozza meg. Ettől fogva a karmester és a csapat együtt száll szembe a rájuk uszított falusiakkal, és elérik néhány elfogott társuk szabadon bocsátását. Simon Péter pedig hivatalos papírt szerez az új, koalíciós kormánytól, hogy ezeknek az elárvult gyerekeknek ezentúl a kastély lehessen az otthona.

A Valahol Európában képsorait nézve, ha tudatosítjuk, hogy mikor készült, milyen történeti, politikai és támogatói háttérrel, megtalálhatjuk annak esztétikai és humanista értékeit. Felrázóan elborzasztanak a háborús robbantások képei, megindítanak az ártatlan, jobb életre érdemes gyerekek szenvedései, és felcsillanhat a remény, hogy „valahol”, „valamikor”… Radványi Géza ezen moziját minden idők legjobb 12 magyar filmje közé választották 1968-ban és 2000-ben is, 1948-ban elnyerte a locarnói nemzetközi filmfesztivál második díját. Bizonyára nem véletlenül.

Deák-Sárosi László