Hencze Tamás, festő (Szekszárd, 1938. március 6. - )

Festő, grafikus, autodidakta művész. Édesapja magyar-francia szakos tanár, édesanyja tanítónő volt.  1957-ben Pápán érettségizik, majd a fővárosba költözik. 1958-60 között kirakatrendezői iskolában tanul Budapesten, majd hosszú évekig dekoratőrként és grafikusként dolgozik. 1960-tól a Zuglói Kör tagja, 1961-ben, első párizsi tanulmányútján tanulmányozza a kortárs művészetekket. 1966-ban ismerte meg Korniss Dezsőt, akit mesterének tekint.

1968-ban a legendás IPARTERV kiállítás résztvevője, 1969-ben már elnyerte a Pannónia Biennálé díját. A hatvanas évek első felében a tasizmus hatására a gesztusfestészet felé mozdul el. Az évtized végén már festőhengerrel dolgozik, csak rá jellemző finom tónusfokozatokra, színátmenetekre építő leegyszerűsítő formavilágot alkot. Ismétléseket sorakoztató műveivel a hetvenes években a sorozatművészet felé tendál, de 1982-től visszatér a pályakezdet gesztusfestészetéhez. Kivágott sablonokban egyesíti a fröcsköléses festéknyom kalligrafikus vonalvezetését és a reduktív korszak leheletnyi színátmeneteit. A 70-es évektől rendszeresen kiállít itthon és külföldön. 1980-ban a Velencei Biennálén mutathatja be munkáit.

„Hencze Tamás festészete a 20. századi magyar képzőművészet egyik legtisztább, legkövetkezetesebb és legaszketikusabb jelensége. Szélső értékek között ível át. Szerepe meghatározó érvényű az elmúlt két évtizedben. Hencze nem az eszközök halmozásával, a médiumok expanzionista vegyítésével tágítja a művészet kereteit, hanem az eszköztelenség radikális fokozásával. Nála a kiürítés paradox módon telítődéshez vezet. A lehető legkevesebbel a lehető legtöbbet képes megragadni.” – írta dr. Hegyi Loránd: Hencze Tamás művészetéről, 1997-ben.

1989-ben Érdemes Művész lett, majd 2004-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Ebben az évben a Széchenyi Művészeti Akadémia tagjai sorába fogadta.

Dinamikus struktúra, 1968; Olaj, papír, 1000 × 700 mm. MNG Ltsz.: MM. 90.114.