Kernstok Károly, festő, grafikus (Budapest, 1873. december 23. – Budapest, 1940. június 9.)

Kernstok Károly az első magyar avantgárd csoportosulás, a Nyolcak vezéralakjaként írta be nevét a magyar művészet történetébe. Művészetének elismertségén és integráló személyiségén kívül szerepet játszott ebben, hogy mind esztétikai elveit, mind a művész társadalomformáló szerepéről vallott nézeteit írásos formában is szívesen megfogalmazta. 1892-ben Hollósy Simon müncheni magániskolájában, majd 1893–1896-ig a párizsi Julien Akadémián, s végül 1899-ig Benczúr Gyula Mesteriskolájában tanult.

Pályája elején végigjárta a 19. század második felében kibontakozó modern művészet fő állomásait a naturalizmustól kezdve a realizmuson, majd a nagybányai iskolára jellemző plein air-en át az élénk színvilágú, summázó posztimpresszionizmusig. 1905-ben Nyergesújfalun telepedett le, ahol a progresszív értelmiség képviselői között Czóbel Béla, a nagybányai művésztelep merész, fiatal képviselője is megfordult. Ennek volt köszönhető újabb utazása Párizsba 1906-ban, amelynek során új impulzusok érték.

Az 1907-ben megalakult MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) kiállításain, majd a csoportból kiváló „keresőkkel” együtt Új képek címmel 1909-ben a Könyves Kálmán Szalonban mutatta be ennek nyomán készült munkáit, melyek a francia fauves csoport, továbbá Cézanne és Gauguin művészetének tanulságait szintetizálják. A „keresők” 1911-ben alkottak csoportot Nyolcak néven, mely a Művészházban mutatkozott be nagy kiállítással. Bemutatkozásukat már megelőzte Kernstok előadása a Galilei körben, amely Kutató művészet címmel írásban is megjelent. A natúrától, a pillanatnyi benyomástól eltávolodó, azt tudatosan szerkezetes formává alakító művészetet hirdető szöveg a Nyolcak programjának számított. A Lovasok a vízparton című monumentális olajfestmény a Nyolcak 1911-es kiállításának meghatározó alkotása volt. Mindegyik művészt foglalkoztatta a reneszánsz és a manierizmus öröksége, az aktokat tájban ábrázoló kompozíció, melyet ki-ki saját festői szemléletének megfelelően alakított, mintegy az eljövendő harmonikus társadalom ideális képeként aktualizálva az árkádikus tájat. Kernstok nyúlánk ifjait nem a klasszikus, hanem az archaikus görög művészet, a vázafestés egyszerűségében is szuggesztív, dekoratív, kontúros rajzolata ihlette.

A festmény elkészítése előtt és után is folyamatosan foglalkoztatták a művészt annak fő motívumai, az atlétikus ifjak kontraposztban, mozgásban, lóra szállva vagy lovon, tájban vagy a papír szabad síkján. Kernstok újabb olajképet, és számos virtuóz egyvonalas tusrajzot, sőt rézkarcot is készített variálásukkal. A rajznak Kernstok különösen fontos szerepet szánt a természet tanulmányozásában, a vonalrajz festményeiben is fontos szerepet játszik.

1912-ben készült lavírozott tusrajza sok tekintetben harmonikusabb, mint az első festmény. A monumentális vásznon erősen elválik a színesen, lazán megfestett táj és az alakok kontúros, kevés színre redukált ábrázolásmódja. Szintúgy nincs harmóniában a középen álló alakok csoportja és a némileg esetlegesen szétszórt lovasok tömege. Különböző nézőpontok keverednek, síkszerű és térbeli ábrázolás váltakozik. A tusrajzon enyhe felülnézetből látunk mindent, a síkban kiterülő táj finom plasztikus értékeket kap. Az ily módon tagolt képmezőben gondosan kiegyensúlyozva helyezkednek el a változatos mozgásfázisokat rögzítő, jellegzetes profil nézetekben megragadott figurák. Kernstok úgy őrzi meg a síkszerűség harmonikus egységét, hogy egyfajta reliefszerű hatással mégis belelopja a táj tágas terét.

Lovasok a vízparton, 1912; Lavírozott tus, papír, 222x388 mm.