Sidó Ferenc (Vágpatta, 1923. április 18. – Budapest, 1998. február 6.)

A pozsonyi szaléziánus szerzetesek tanintézetében kedvelte meg a sportot. Számos sportágban jeleskedett; a labdarúgást, a röplabdát és az asztaliteniszezést egyaránt egyesületi szinten, mint igazolt sportoló művelte.

Legnagyobb sikerei:

• kilencszeres világbajnok (Stockholm, 1959 – vegyespáros /Farkas/; csapat /Kóczián, Soós, Várkonyi/, Budapest, 1950 – páros /Soós/; vegyespáros /Farkas/, Bombay, 1952 – vegyespáros /Angelica Rozeanu/; csapat /Gyetvai, Kóczián, Szepesi/, Bukarest, 1953 – egyes, páros /Kóczián/, vegyespáros /Rozeanu/), 
• a világbajnokságokon további tizenhét érmet szerzett,
• háromszoros főiskolai világbajnok (Berlin, 1951 – páros /Kóczián/; vegyespáros /Farkas/; csapat /Kóczián, Szepesi/),
• háromszoros Eb-győztes, a sportág első Európa-bajnok csapatának tagja (Budapest, 1958 /Berczik, Földy, Gyetvay, Bubonyi/), Zágráb, 1960 – csapat /Berczik, Bubonyi, Földy, Halpert /; páros /Berczik/).

1938-ban települt át családjával Magyarországra. 1947-ben végleg az asztaliteniszezés felé fordult. 1947 és 1961 között harmincegy magyar bajnokságot nyert. 1939-től 1961-ig tagja volt a válogatott keretnek. 1967-ben edzői, 1972-ben mesteredzői képesítést szerzett a Testnevelési Főiskolán.A hatvanas években (1962-ben, majd 1966-tól 1968-ig) játékosedzőként dolgozott a válogatottal, az évtized első felében a szövetség országos szakfelügyeletét is ellátta.

1968-tól húsz éven át a Bp. Spartacus vezetőedzője volt. Világbajnok tanítványokat nevelt (Klampár Tibor, Jónyer István). Ez idő alatt az egyesület versenyzői kilencszer nyerték meg a magyar bajnokságot. Nyugdíjba menetele után a Swaythling Club (veterán asztaliteniszezők nemzetközi sportegyesülete) vezetője, valamint az európai szövetség (ETTU) elnökségének tagja lett.

Díjak, kitüntetések: Köztársasági Érdemérem arany fokozata (1947), Munka Érdemrend arany fokozata (1950). A Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület alapító tagja (1992).