100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Cigányok

Eddigi szavazatok száma: 0

Fekete-fehér, magyar rövidfilm, 1962
Rendezte: Sára Sándor

 „Az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a filmet elsősorban az előítéletek, a faji megkülönböztetés ellen kell elkészítenem – lemondva a teljesség igényéről, vállalva bizonyos elfogultságot: siratóik szellemében együtt panaszkodva velük…” (Sára Sándor a Cigányok című filmjéről)

A különböző cigány szokások és tradíciók bizonyára igen érdekesek, de a mai világban túlhaladottak, fékezik és gátolják a cigányok átnevelését. (az MSZMP KB PB 1961. jún. 20-i párthatározata nyomán)

Sára Sándor 1962-ben forgatott dokumentumfilmje periférikus helyzetű romák mindennapi életébe enged betekintést. Cigánytelep a falutól távol, a maga infrastrukturális minimalizmusában, mint egyfajta törzsi zárvány, él. A lakók idős, középkorú és fiatal cigány emberek. Néhányan közülük elindulnak a többségi társadalom nyújtotta-követelte beilleszkedés útján. Egy felbomló, ellentmondásaival és hibáival együtt is létező közösség végnapjait látjuk, közben pedig épül a szocializmus.

Ezek a cigányok mások. De hát mások a sokácok, mások a svábok, mások a palócok, mások a jászok is. De ezek a cigányok még másabbak: nyelvükben, szokásaikban, életmódjukban elkülönülnek a többségi társadalomtól. Mélyszegénységben, omladozó putrikban, rongyos ruhákban, mocskosan, gyakran betegen. Gyalogszerrel, maximum kerékpárral. Mítoszokkal magyarázott mikrovilágban, folyamatos konfrontációban a többséggel, melyhez tartoznának, és mely többségből rendszeresen kizáródnak és szándékosan kivonják magukat.

Sára és operatőre, Gaál István fiatalos határozottsággal témákat válogató, erős atmoszférájú mozgóképi anyaggal dolgozó filmet alkotott. A Cigányok gyakran játékfilmes kamerakezelési módszereivel kellően eltávolítja a képsorokat a konkrétságtól, de a helyszínek és a témaválasztások (roma gyerekek orvosi vizsgálata, iskolába járás, cigánytelepi életképek: mesemondás, siratási szertartás, étkezés) mégis markáns, néprajzi hitelességű filmanyagot is eredményeznek.

Ez a cigányvilág már nem olyan más: csak közösségi átmeneti rítusát éli. A filmben megjelenő magyarországi cigányok a magyarokhoz hasonulnának. Hiszen letelepedtek (ennek a helyhez kötöttségnek eredetmagyarázó mítoszát meséli el a film egyik szép jelenetében egy asszony a köréje gyűlt gyerekeknek és a köztük megbúvó kamerának), ha vályogból tákolt, szalmával fedett putrikban laknak is, de házaik vannak. Megtartották nyelvüket, de tudnak a többség nyelvén is. Iskolába járnak, magyarul tanulnak írni és olvasni, magyarul tanulnak élni. Európaiul tanulnak élni a szocialista Magyarországon. A párthatározatok megszületnek, de szeretné-e a többség a kisebbség asszimilációját? És szeretne-e igazán a kisebbség a többségbe beolvadni? Hol a kényes határa kisközösségi hagyományápolásnak és a többségi társadalmi normáknak való megfelelésnek? Megfoghatóak, dokumentálhatóak-e ezek a roma identitásbeli válsághelyzetek, határátlépések a mozgókép eszközeivel? Végül pedig: hogyan készülhet el és legitimálódhat e filmes aktus a 60-as évek elején?

A Cigányok, a magyar dokumentumfilmezés egyik klasszikus darabja, a Balázs Béla Stúdióban készült. Sára Sándor és Gaál István mesterien egyensúlyoz dramaturgia, költőiség és szociológiai hitelesség között, miközben egy meg nem nevezett cigánytelep életképe áll össze a néző szemei előtt. Olyan archaikus világba csöppenünk, mely egyszerre nyomasztó és lenyűgöző. A társadalmi-kulturális befogadás és mellőzöttség határán egyensúlyoznak a telep lakói: az idősek még nyelvükben, hiedelmeikben, tetteikben egy letűnő világhoz tartoznak, és ennek szokáscselekvései mentén fognak kivezetődni is e világból, míg gyermekeik és unokáik megpróbálkoznak az államilag is támogatott és kötelezővé tett asszimilációval, miközben beletanulnak egy többségi népesség kultúrájának rítusaiba.

Sára és Gál témául választott filmes szituációi és az ábrázolt képi világ azt jelzi, hogy e folyamat kölcsönös félelmekkel, sérülésekkel és meg nem értéssel jár együtt. Szinte minimális az interakció roma és nem roma emberek között. Ha megfigyelhetünk is kapcsolatteremtéseket, azok mindegyikében csak a cigány fél látható a filmben. Az asszimilálódási kísérleteket figyelő kamera nem talál egyetlen mosolygó arcot, egyetlen megelégedett embert sem. A saját közösségi tudatukból is fokozatosan kivonódó cigány emberek csak akkor tudnák magukénak érezni a magyar kultúrát, ha abba cigány magyarokként avatódhatnának be. A többség másságába beletanulni a kisebbség akkor akar és tud, amikor kellően motivált ehhez. Motivációjához, mellyel e másságot befogadni, alkalmazni és magáénak érezni szeretné, önmagának és közösségének biztos tudása, megélése és hite szükséges. A többség a kisebbséget csak akkor fogadja be, ha az hasonul hozzá. Ehhez a befogadáshoz a többségnek szüksége van önmaga és közössége biztos tudására, e tudások megélésére, kulturális életfolyamatokban való alkalmazására. 1962-ben, a szocialista Magyarország viszonyai között, sem a kisebbség, sem a többség nem rendelkezik ezekkel a szükségletekkel. A falusiak szemében a cigánytelep megmarad a senki-földjének, a nem-kultúra, a nem-mi, hanem az ők világának.

Amint viszont a „cigány” szociális kategóriába tartozó embereket (ahogy a filmben látható romákat az 1961-es párthatározat aposztrofálja) erőszakkal a faluba terelik, azok nemsokára felhagynak kisebbségi szokásaikkal és pár generáció leforgása alatt egyszerűen csak roma magyarokká válnak. Sem nemzetiségi, sem nemzeti identitásuk nem lesz erős, eredeti nyelvükön nem beszélnek, régi hiedelmeiket tagadják, vagy nem ismerik, egykori mesterségeiket nem űzik, és elhatárolódnak deklasszálódottabb társaiktól is. Beilleszkednek, de azonosulni még sem tudnak, sehová nem tartozó, „ránézésre cigányok” ők, akik ha közelítenek is a többségi kultúrához, annak inkább külsődleges, formai világában találnak másolandó példaképeket.

A gyerekeket integrálják a közoktatásba, a felnőtteket a téeszekben és a gyárakban kötelezik állandó munkavégzésre; a homogén kisebbségi létből kilépve többségük az ipari munkásság tömegeit erősíti, és a külvárosokig jut. Itt letelepedve nem talál sok kapcsolatot sem a többségi rendszerrel, sem az elitebb rétegekhez tartozó (pl. kereskedő, zenész) cigánysággal. Megmarad sehol-létben, nincs roma kultúratudata, a többségtől mégis megkülönböztetné magát. A magyarországi cigányság helyzetének javítását célul tűző 1961-es párthatározat hosszú időre jegeli a témával kapcsolatos hazai diskurzust. Olyan felsőbb politikai döntés, amely a romák asszimilációja mellett engedmények tesz a cigány kultúra javára, és nem csak szociális kategóriaként, hanem nemzetiségként tekinti őket, megengedhetőnek tartva integrációjukat is, csak 1984-ben születik meg.

A cigánytelepről elszármazó tanult, a középszintű oktatásban, majd felsőfokú képzésben is résztvevő cigányokat régi élőhelyük nem fogadja be újra. Szerencsésebb esetben ők képviselik majd a városi roma értelmiséget, visszakeresik hagyományaikat, felvállalva kettős identitásukat igyekeznek jó romák és jó magyarok maradni egy egészében is széthulló, biztos kapaszkodókat egyre kevésbé nyújtó globalitásban. Sára és Gaál filmje pedig agitatív szándéka és előítéleteket oldani kívánó kiállása mellett az utókor számára a korszak elhibázott cigánypolitikájának is pontos látleletévé lesz.

(Kispéter István)

Alkotó / Alkotás: 
Alkotás
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>