Származás: Észak-Magyarország, 17. század közepe

Gyűjtemény: Iparművészeti Múzeum; Ltsz.: 19461

Az alapszövet vékony, fehér vászon; a hímzés zöld, sárga, kék és vörös selyemfonal, ezüst- és aranyozott ezüstfonal. Technika kétoldalas, ún. török laposöltés, száröltés. 253x178 cm. Vétel, Szendrő, Református Egyház (Borsod megye), 1939.

A 16.-18. században színes selyem-, arany- és ezüst fonallal készült hímzések mintakincse az európai és magyar reneszánsz hagyományokból és a 150 éves török megszállás idején megismert keleti motívumokból ötvöződött jellegzetes magyar stílussá. Az „úrihímzés” név a hímzés eredetére utal, azokra a nemesi kastélyokra és udvarházakra, ahol a ház úrasszonyai és leányai, vagy az általuk foglalkoztatott hímzőasszonyok készítették ezeket a színpompás kézimunkákat. Egyúttal megkülönbözteti a többi hivatásos mester által készített, és a népművészet körében kialakult mintakincstől.

A szendrői terítő hímzésének rajza, technikája, színei a terítőt az észak-magyarországi hímzések kiemelkedő darabjává avatják. A sarkokban és az oldalak mentén szimmetrikus virágbokrok állnak, közöttük griff és páva, a terítő közepén keresztalakból kinövő leveles díszek közöttük gránátalma. A virágbokrok középső szárából zárt gránátalma, a csigásan hajló oldalszárakból egy-egy csipkés szélű kerek virág ered. E nagy színfelületek belsejét fém- illetve selyemfonallal további virágkoszorúk és virágtövek élénkítik. A török fémfonalas hímzések ez utóbbi sajátossága a terítőn a magyar hímzések egyik legszebb reneszánsz virágbokrával párosul.

A nyugat-európai mintakönyvek ismeretét jelzik az állatfigurák. A griff pontos mását Federico da Vinciolo recemintakönyvében (Le singuliers et nouveaux pourtraicts. Paris, 1587. R.III) találhatjuk meg, felemelt mancsa alatt virággal. A terítőn ezt –a XVII. század másik gyakran ábrázolt állata- a páva helyettesíti. A szendrői református egyház hagyománya szerint a terítő egykor a „Murányi Venus”-nak, Széchy Máriának (1610-1679) úrasztali terítője volt.