Árpád-házi Szent Margit (Klissza, 1242. január 27. – Margit-sziget, 1270. január 18.)

Margit, IV. Béla (1235–1270) és Laszkarisz Mária nyolcadik gyermekeként 1242-ben Klisszában született. A királyi család a tatárok elől menekült Dalmáciába. A kisleány életét a szülők az ország megmeneküléséért Istennek ajánlották. Margitot domonkos apácák nevelték: 1245-től Veszprémben, majd 1252-től az újonnan épült Nyulak-szigeti kolostorban.

A domonkos tanításban fontos szerepet kapott Mária tisztelete és Krisztus szenvedéseinek átélése. A kolostorban Margit magát – nagynénjéhez, Szent Erzsébethez hasonlóan – önpusztító módon sanyargatta, a legnehezebb munkákat végezte, a legrászorultabbakat gondozta, a legsúlyosabb betegeket ápolta. Az ő ruhája rongyos volt, rendszeresen durva szövésű vezeklő inget, vas övet viselt. Nevelője túlzottnak ítélt alázatáért korholta: „Úgy imádkozol nap mint nap, hogy arcod s orrod a földet éri, akár egy disznóé, a földön keresed-e az Istent?”

Bár 1261-ig nem volt felszentelt apáca, komolyan vette a szülei fogadalmát – apja házassági terveinek sorra ellenállt: „Inkább levágom orromat és ajkaimat, mintsem eltűrjem, hogy atyám férjhez ad engem”. Végül II. (Premysl) Ottokárral kötendő frigyét az apácafogadalom letételével hiúsította meg. A magyarok és a csehek közötti békét ezért unokahúga, Kinga kezével erősítették meg. A domonkos rend ezt követően kegyvesztett lett a királynál, IV. Béla a másik kolduló rendet, a ferenceseket pártfogolta.

Margitnak élete utolsó évtizedében az apja és a bátyja közti háború miatt „éjjel-nappal könnye volt a kenyere. Azon elmélkedett, hogy az ilyen háborúskodás csakis veszedelmet hozhat sokak fejére, végzetesen kimerítheti mind idős szüleit, mind pedig édestestvérét, István királyt.” Az apa és fiú békekötésére végül 1265-ben a Nyulak szigetén – talán Margit jelenlétében – került sor.

A kolostort egészen 1270-ben bekövetkezett haláláig nem hagyta el. A szigetet ezért már a 16. századtól Margitszigetnek nevezik. Margitot a kolostor templomának főoltára előtt temették el. Első síremlékét lombard mesterek faragták vörös márványból. Fölé az 1330-as években a Margit legenda jeleneteivel díszített fehér márvány szarkofágot állítottak, melynek csak az ásatások során talált töredékei ismertek.

Élettörténetének legkorábbi változatát 1271-1275 között jegyezték le. Éppen a 13. században vált kötelezővé a tanúmeghallgatásokon és egyházi vizsgálatokon alapuló szentté avatási eljárás. Margit „szentté avatási pere” 1276-ban kezdődött. Számos tanú tett bizonyságot aszkéta életmódjáról, életének csodás eseményeiről, és még többen tanúskodtak a halála után, de közbenjárására történt különös gyógyulásokról, szabadulásokról, halottak életre keléséről is. A 13. századi tanúvallomások a kor mindennapjairól, lakás- és életkörülményeiről is hiteles és változatos képet adnak. A jegyzőkönyv Európában a húsz legrégebbi hasonló dokumentum közé tartozik. A legendát 1510-ben Ráskai Lea pálos rendi apáca fordította magyar nyelvre.

Margit tiszteletére íródott verses zsolozsma elmondását a pápa 1462-ben a domonkos kolostorok, 1789-től az erdélyi egyházmegye, majd a 19. századtól egész Magyarország területén engedélyezte. Szentté avatására végül 1943-ban került sor.

(Ritoók Ágnes)