Bessenyei Ferenc (Hódmezővásárhely, 1919. február 10. - Lajosmizse, 2004. december 27.), színész.

Kossuth-díj (1953, 1955), érdemes művész (1954), kiváló művész (1970). – A szegedi Városi Színházban kezdte pályáját 1940-ben, 1942-től a Miskolci Nemzeti Színház, 1945–1950 között a Szegedi Nemzeti Színház és a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. Játszott a Nemzeti Színházban (1950–1963, 1967–1973) és a Madách Színházban (1963–1967, 1973–1980). 1980-ban visszaszerződött a Nemzeti Színházba, ahonnan 1981-ben ment nyugdíjba. Ezután már csak szerepekre szerződött. Mintegy ötven filmben, tévéjátékban volt főszereplő. Az 1950-es, 1960-as évek meghatározó művésze. Orgánuma, szuggesztív egyénisége, elementáris erejű szerepformálása elsősorban klasszikus művek hősszerepeiben érvényesült. Kortárs magyar drámák főszereplőjeként is sikert aratott.

Fontosabb szerepei: Peer Gynt (Ibsen); Bánk bán (Katona József); Cyrano (Rostand: Cyrano de Bergerac); Asztrov doktor (Csehov: Ványa bácsi); Galilei (Németh László); Othello (Shakespeare); Falstaff (Shakespeare: A windsori víg nők); Ádám (Madách Imre: Az ember tragédiája); Kossuth (Illyés Gyula: Fáklyaláng); Fegya (Lev Tolsztoj: Élő holttest); Tevje (Bock: Hegedűs a háztetőn); Beutler (Dürrenmatt: A fizikusok); János mester (Márai Sándor: A kassai polgárok); Clausen tanácsos (Hauptmann: Naplemente előtt); Lear király (Shakespeare); Dávid Ferenc (Páskándi Géza: Vendégség).

Ismertebb filmjei: Kiskrajcár (1953); Hannibál tanár úr (1956); Dúvad (1959); Légy jó mindhalálig (1960); Pacsirta (1963); Fény a redőny mögött (1965); Iszony (1965); Egy magyar nábob (1966); Egri csillagok (1968); Ítélet (1970); A fekete város (1971); A mérkőzés (1981); Elveszett illúziók (1982); A másik ember (1987).

Irodalom: Tarján Tamás: Bessenyei Ferenc (1983); Deák Attila: Bessenyei Ferenc (1989); Bessenyei (szerkesztette Bóta Gábor, 2001).