Bocskai István (Kolozsvár, 1557. január 1. – Kassa, 1606. december 29.)

Az első Habsburg-ellenes magyar felkelés vezetője, Erdély fejedelme. Tiszántúli középbirtokos családból származott, fiatal éveit Bécsben és Prágában töltötte, előbb bekerült a császár nemes apródai közé, majd tizenhét éves korában az udvari nemesifjak „társaságának” lett a tagja.

1576-ban a törökök gyámsága alatt álló Erdélybe ment, ahol sógora, Báthori Kristóf vajda mellett hamarosan a fejedelmi tanács tagja lett. 1581-ben, a vajda halála után utódául választott fia, a gyermek Báthori Zsigmond egyik gyámja. 1592-től váradi főkapitány, ezzel Erdély legelső katonai méltóságává és egyik legbefolyásosabb politikusává lépett elő.

A tizenöt éves háború eseményei közepette esély nyílt arra, hogy Erdély felszabaduljon a török gyámkodás alól. 1595 elején Prágában Bocskai szerződést kötött II. Rudolf császárral, amelyben szabályozták a katonai együttműködés feltételeit. A prágai szövetség szerint az erdélyi hadak a Hódoltságban tizenhárom várat foglaltak vissza, a fejedelem pedig Havasalföldre indult, hogy kiűzze az oda betört törököket. A fejedelem mellett a Bocskai István vezette sereg bevette Tîrgoviştét, majd Gyurgyevónál legyőzte Szinán pasa Dunán átkelő seregét. Bocskai azonban fokozatosan kiábrándult a Habsburg szövetségből, mire 1601-ben Prágába internálták, ahonnan csak két év után térhetett vissza bihari birtokaira.

A török emigrációban élő erdélyiek török segítséggel, Bethlen Gábor közvetítésével Bocskait szerették volna megnyerni egy Habsburg ellenes felkelés vezetőjének. Ő előbb húzódozott, majd 1604 tavaszán tárgyalásokat kezdett a törökökkel. Szándéka azonban – miután Bethlen Gáborral folytatott levelezése a császáriak kezébe került – lelepleződött. Bocskai a fegyveres ellenállás mellett döntött, melybe a prágai udvar törvénysértései és ellenreformációs törekvései is nagy szerepet játszottak. A császári seregből átállt hajdúkkal 1604. október 15-én Álmosdnál megverte a császári csapatokat, majd szinte harc nélkül elfoglalta a partiumi és a tiszántúli területeket. Ezt követően a felső-magyarországi városok és várak sorra nyitották meg kapuikat előtte.

Annak ellenére, hogy Basta generális Osgyánnál, majd Edelénynél is győzelmet aratott hadain, a felkelés gyorsan terjedt, Bocskai hajdúserege lényegében csata nélkül özönlötte el a Felvidéket, és 1605 májusában már Alsó-Ausztriát és Morvaországot dúlta. Hamarosan a Dunántúl is a hajdúk kezébe került, de innen rövidesen kiszorították őket. Katonái hűségét meghálálta, több mint tízezer hajdút telepített le bihari birtokain, kollektív kiváltságokat adva nekik. A szászok ellenállásának letörése után Erdély is teljesen Bocskai fennhatósága alá került. Az elért katonai sikerek következtében még 1605. február 21-én erdélyi fejedelemmé, a szerencsi országgyűlésen április 20-án pedig Magyarország fejedelmévé választották.

1605 őszétől már I. Rudolf király és Bocskai is hajlott a megegyezésre, de csak hosszas tárgyalások után 1606. június 23-án kötötték meg a felkelést lezáró bécsi békét. A béke jelentősen megerősítette a magyar rendek pozícióit, rendezte a vallási és alkotmányos sérelmeket, Bocskai pedig megkapta Erdélyt és a Partiumot, valamint Ugocsa, Bereg és Szatmár vármegyéket, illetve Tokaj várát. Mindenki közkegyelmet kapott a felkelés során elkövetett tetteiért. A szerződés azt is kimondta, hogy a tizenötéves háborút lezárva békét kell kötni a törökökkel. Ennek tárgyalásai Bocskai István közvetítésével 1606. október végén kezdődtek meg, majd november 11-én a császáriak és a törökök megkötötték a háborút lezáró zsitvatoroki békét.

Bocskai nem sokáig élvezhette a bécsi békében kivívott engedményeket, Erdély és a neki átengedett megyék jövedelmeit. Egészségi állapota 1606 második felében egyre romlott, majd miután elkészíttette végrendeletét, amelyben az Erdélyi Fejedelemség politikai helyzetét és feladatait fejtette ki, december 29-én hajnali öt órakor meghalt.

(Szvitek Róbert József)