A borsó története időszámításunk előtt négy-öt ezer évvel kezdődött Közép-Ázsiában, sőt az ásatások során a Nílusnál is találtak 4000 évvel korábban elraktározott borsószemeket. Az ókori görög és római kultúrákban nagyon fontos alapanyag volt, a középkorra pedig már Európában mindenhol termesztették. Magyarországon az Alföldön szinte az összes veteményeskertben megtalálható, a termelés jelentős része is itt folyik. 

A zöldborsó vagy cukorborsó az emberiség egyik legrégibb kultúrnövénye. A veteményes kertekben mindenütt megtalálható kedvelt zöldségféle. Szántóföldi paraszti termesztése elsősorban a Tiszántúlon (Hajdú-Bihar, Szolnok, Békés megyék), illetve a Dunántúl némely körzeteiben (Fejér és Tolna megye) alakult ki. Termesztett változatai több vad ősből származnak. Termesztésbe vétele Kr. e. 4–5000 évvel Közép-Ázsia központi és déli területein (Afganisztán, Irán, Turkesztán) történhetett és a neolitikus kultúrákkal terjedt el Európában. A bronzkorból bőséges régészeti leletek bizonyítják Kárpát-medencei és nyugat-európai ismeretét.

A magyarság még a vándorlása idején ismerhette meg. A magyar borsó szó ótörök eredetű. A borsót eredetileg száraz állapotban fogyasztották. A 16–17. századi magyar botanikai irodalom kétféle borsót különböztetett meg: az apróbb magvú mezei borsót és a nagyobb magvú kerti borsót. Alapvetően három fajtacsoportot különböztetünk meg, de ezeken belül más szempontok, a bogyó nagysága, színe alapján is osztályozzák: cukorborsó, kifejtő borsó, velőborsó. A nemesítés célja a konzerv- és hűtőipari igényeknek megfelelő, bőtermő, fuzárium-rezisztens, koncentrált érésű, szuperkorai és korai új zöldborsó fajták előállítása, különös tekintettel a sötétzöld magszínre és az alacsony ezermagtömegre. További cél a fajtafenntartó nemesítése és termesztéstechnológia korszerűsítése, a zöldborsó génanyagok megőrzése és bővítése.

Kiemelkedő borsónemesítők: Csatáry-Szűts Kálmán, Harsányi Gyuláné, Lászlóffi Antal, dr. Csizmadia László.

Nemesítéssel foglalkozó kutatóintézetek:

1.) Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma KIT Nyíregyházi Kutatóintézet

A Földművelésügyi Miniszter a Kutató Központot 1992-ben a Debreceni Agrártudományi Egyetemhez integrálta, és megbízta a homoktalajok komplex hasznosításának kutatásával, a tájkörzet kedvezőtlen ökológiai adottságai között biztonságosan termeszthető növényfajták nemesítésével.

Fajták: szárazborsó fajták: sárgamagvú; étkezési: Hanka; zöldmagvú: Irina; zöldborsó fajták: szuperkorai érésű: Margó, Léda, korai érésű: Debreceni korai velő, Debreceni világoszöld, Debreceni sötétzöld, középkorai: Zita, középérésű: Panni, késői: Lora, Zsuzsi; őszi takarmányborsó: NS Pionír.

2.) Kaposvári Egyetem Takarmánytermesztési Kutató Intézet, Irregszemcse

Fajták: zöldborsó: IP 3, IP 5 (Susan), Janus, Rubin, Csicseriborsó: Dónia

3.) Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt., Kecskemét

A nemesítés az Intézet Újmajori Állomásán folyik. A múlt század hatvanas évei elején látványos növekedésnek indult feldolgozóipar nyersanyagigénye adott lendületet a hazai zöldborsó-nemesítésnek.

Fajták: korai: Újmajori, középkorai: Újmajori, Jubileum E három fajta adott időszakban a feldolgozóiparok (elsősorban a konzervipar) törzs-fajtái voltak.

Az újmajori fajták második generációja: Favorit, Primo és Talizmán.

A késői érésű újabb fajták: Villő, Torda, Apor.

A korai éréscsoportban: Korvin és Lehel.