Borsos József, festőművész, fényképész (Veszprém, 1821. december 21. – Budapest, 1883. augusztus 19.)

1840-ben iratkozott be a bécsi művészeti akadémiára, majd két évtizedig a császárvárosban élt és alkotott. Amikor 1861-ben hazaköltözött Pestre, felhagyott a festészettel, és fényképész-műtermet nyitott. 1878-ban ismét pályát módosított: haláláig a Szép Juhásznéról elnevezett fogadót vezette a budai hegyekben.

Festőként már fiatalon nagy sikereket aratott portréival, zsánerképeivel és csendéleteivel. A bécsi kritikusok a legelismertebb osztrák művészhez, Friedrich von Amerlinghez hasonlították, és magas rangú mecénások vették pártfogásukba. 1850-ben maga a császár, I. Ferenc József vásárolta meg egyik csendéletét, a Lányok bál után című festményt pedig a következő évben Esterházy Pál Antal herceg, az akkori legjelentősebb magyar műgyűjtemény tulajdonosa vette meg.

Borsos hírnevét a felületek virtuóz megfestése és a képeire gyakran jellemző frivolitás alapozta meg. A Lányok bál után című művén a lányok lenge háziöltözetben, önfeledt pózokban heverésznek a szinte tapinthatóan ábrázolt, ragyogó arisztokratikus enteriőrben, miközben pikáns témájú nyomatokat nézegetnek. Borsos valóban létező litográfiákat festett meg, melyek közül a földön heverő lapnak – amelyen egy inasával incselkedő idősebb hölgy látható – a valóságban volt egy párdarabja is, amelyen egy öregúr próbál kikezdeni fiatal szobalányával. A kortársak számára így egyértelmű volt, hogy a lányok éppen ez utóbbi lapot nézegetik olyan mindentudó arckifejezéssel. Testhelyzeteik – a keresztbe tett láb, a kéjes nyújtózás – pedig éppen az efféle népszerű sokszorosított grafikákról lehettek ismerősek: ezek a – legtöbbször francia eredetű – nyomatok a ledér, kitartott nőket ábrázolták így. A hagyományosan a bujaságot jelképező papagáj etetése szintén a léha életmódra utaló motívum. Nem csoda, ha Borsos műve a kiállításokon a nézők körében nagy figyelmet keltett, a kritikusok többsége pedig megrótta erkölcstelen témája miatt. A mű kihívóan elmosta a határt a populáris és a magas műfajok között.

Borsos művészetét a szakirodalom sokáig csak a bécsi biedermeier festészet kontextusában értelmezte, de az újabb kutatás felhívta a figyelmet arra is, hogy a 18. században gyökerező, francia ábrázolási típusok felhasználása és a rokokó berendezési tárgyak érzékletes megfestése a Lányok bál utánt és Borsos hasonló életképeit a kor bécsi kultúráját meghatározó második rokokó (zweites Rokoko) áramlatához köti. A Lányok bál után tekinthető a 19. század második felében Európa-szerte népszerű szalonzsáner-festészet korai példájának is.

Lányok bál után, 1850. Olaj, fa, 123 × 126 cm.