Bortnyik Sándor, festő, grafikus (Marosvásárhely, 1893. július 3. – Budapest, 1976. december 31.)

Bortnyik pályájának első húsz éve a magyar avantgárd művészethez kötődik. 1918-ban csatlakozott a MA című aktivista folyóirat művészköréhez. A kubizmus és expresszionizmus egyéni ötvözetéből alakított, dinamikus alkotásaival járult hozzá a Kassák Lajos lapjának tevékenységéhez, grafikái nagymértékben meghatározták annak arculatát. 1919-ben a MA több munkatársával együtt emigrációba kényszerült,  Bécsben folytatták a működésüket. Az aktivisták itt a nemzetközi konstruktivista mozgalom vonzásába kerültek. A művészet célját érintő vitákban Bortnyik végül a politikai elkötelezettség, a munkásmozgalom szolgálata mellett foglalt állást és szakított Kassákkal.

1922–1924-ig Weimarban élt, ahol kapcsolatba került a Bauhaus művészeivel, nagy hatással volt rá a műfajok találkozásából és a konstruktivizmus esztétikájából táplálkozó műhelymunka. Hazatérése után, a húszas évek második felében Magyarországon készült plakát-, bútor- és színházterveiben köszönnek majd vissza tapasztalatai. Közben találkozott a MA ellenfolyóirata, az Egység munkatársaival Berlinben, és agitatív jellegű társadalomkritikai grafikákat készített. Weimarban absztrakt síkkompozíciókat festett, később figurákat és tárgyakat illesztett a tér- és színviszonylatokat kutató elvont műveibe. Ezek sorába illeszkedik Az új Ádám című festmény is, mely azonban a formakísérleteken túlmutatva a művészet szerepével kapcsolatos állásfoglalást tartalmaz.

Ironikus hangú képén Bortnyik a nemzetközi konstruktivista mozgalmon belül zajló vitákra reagál és egyúttal saját kétségeit fogalmazza meg. A társadalmi folyamatokban részt venni kívánó szocialista művész nézőpontjából kritikusan viszonyul ahhoz az utópikus jövő-elképzeléshez, amit a művészet teljes autonómiáját képviselő társai kizárólag a technika lehetőségeire és az új környezetesztétika társadalomjobbító szerepére alapoztak. Kirakati babára emlékeztető, felhúzható, mechanikus figurája úgy áll az absztrakt formák között, mint egy bábu a Bauhaus színpadán. Nem groteszk-játékos, arctalan marionett azonban, hanem egy társadalmi típus, a divatos polgár szatirikus képe. Ez a tökéletesen működő piperkőc lenne a modern művészet által létrehozott új ember? Ez a kristálytiszta, de élettelen környezet lenne az új város? – teszi fel a kérdést Bortnyik. Ugyanakkor érezhető, hogy a kép alkotója élvezettel időzött el a síkformák és tárgyi részletek precíz kidolgozásán, s a jelenet kulisszáit képező absztrakt kompozíció egyensúlya és színharmóniája a konstruktivista festészet legjobb erényeivel gyönyörködtet. A síkok és hasábok, a transzparens és tömör mértani testek itt látható viszonylatainak előképét megtalálhatjuk a művész nonfiguratív festményeiben. Bortnyik ironizál az utópikus elképzeléseken, de nem tud szabadulni tőlük, hisz maga is aktív részese volt „a szép új világ” formálásának.

Az új Ádám, 1924. Olaj, vászon, 48,3x39 cm