Donner Georg Raphael, szobrász (Esslingen, 1693. május 24. – Bécs, 1741. február 15.)

Georg Raphael Donner osztrák szobrász, a 18. század első fele közép-európai szobrászatának legkiemelkedőbb és legnagyobb hatású művésze volt. A barokk hagyományoktól némiképp eltávolodva önállóan alakította ki az antik tradícióból és a 16. századi itáliai szobrászatból kiinduló klasszicista stílusát.

Tanulmányait egy bécsi ötvösnél, majd a velencei származású szobrásznál, Giovanni Giulianinál végezte Heiligenkreuzban. Korai éveiről kevés adat szól; 1725-től a salzburgi Mirabell-kastély számára készített szobrokat.

1729-ben Esterházy Imre hercegprímás a pozsonyi Szent Márton-dóm akkor épülő Alamizsnás Szent János-kápolnájának szobrászati díszítésével bízta meg. A kápolnába, amely egyúttal az érsek temetkezőhelye is, Donner az oltár és két hatalmas bronzkandeláber mellett Esterházy Imre térdeplő fehér márvány síremlékszobrát is elkészítette. 1729–1732 között dolgozott a kápolna díszítésén, majd új, a Szent Márton-dóm főoltárára vonatkozó feladatot kapott Esterházy érsektől. 1735-re elkészült a barokk főoltár, amellyel Donner egy új, korábban kevéssé használt anyagot, az ólmot honosította meg a közép-európai szobrászatban. Az oltárt az 1860-as években a dóm neogótikus felújításakor elbontották, de szerencsére egy korabeli fénykép megőrizte összképét. Ezt a nagyszerű művet a szobrok és építészeti elemek, a gondolat és forma tökéletes egysége jellemzi. Az oltár koronás baldachinját hatalmas szabadon álló oszlopok hordozták. A középső szoborcsoport az ágaskodó lovon ülő Szent Mártont ábrázolja, amint megosztja köpenyét a földön fekvő koldussal. Szent Márton alakja magyar nemesi ruhát és Esterházy Imre érsek arcvonásait viseli. A heroikus alkatú koldus pedig Krisztus arcával néz az őt abban a pillanatban fel nem ismerő szentre. Az oltár külső szemlélője sem ismeri fel Krisztust, arca csak félprofilból látszik. A jelenethez két oldalról egy-egy óriási térdeplő angyal csatlakozik, akiknek imádata a rejtve jelenlévő Megváltónak szól.

Az  angyalok mozdulata, a kéztartás és drapéria-elrendezés apróbb eltérései mellett, lényegében szimmetrikus; méltóságteljes égi lények, jóllehet szépen megformált erős testük nagyon is valóságos. Tartásuk a bensőséges és tökéletes hódolatot fejezi ki. A plasztika szépségeit kiemeli az anyag, az ólom finom szürke színe, selymes fénye is, amely egyúttal komoly, visszafogott és elegáns megjelenést is nyújt. A főcsoport, a lovasszobor ma a pozsonyi dóm mellékhajójában, a két adoráló angyal a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán áll.

Donner 1739-ig volt Esterházy Imre szolgálatában, de az utolsó évek megrendelései már inkább Bécshez kötötték. 1739-re készült el a Mehlmarkt híres Providentia-kútja, 1740-re a gurki székesegyház Pietà-oltára. Egyik utolsó műve a bécsi régi városháza Androméda-kútdomborműve, amely ma is eredeti helyén áll.

Adoráló angyalok a pozsonyi Szent Márton-templom egykori főoltáráról, 1733–1735; Ólom, 200 cm.