Egry József, festő (Zalaújlak, 1883. március 15. – Badacsonytomaj, 1951. június 19.)

Egry József a magyar művészet egyik legeredetibb hangú, drámai erejű képviselője volt, akinek „fényfestészete” közvetlenül egyetlen irányzathoz sem kapcsolható. A korszak egyik legfontosabb kritikusa, Lyka Károly segítette pályakezdését, az ő támogatásával jutott el 1903-ban az akadémizmus fellegvárába, Münchenbe, majd 1905-ben Párizsban járt tanulmányúton. A Julian Akadémia esti tanfolyamán rajzolt, megismerkedett a nagyobb múzeumok és modern galériák gyűjteményeivel. Szinyei Merse Pál hívására jött haza.

1906–1908 között a budapesti Mintarajziskola és Rajztanárképzőben a hazai modernizmus nagymesterének, Ferenczy Károlynak a tanítványa lett. Már növendék korában szerepelt a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon kiállításain, 1909-ben a modern szellemű Művészházban önálló kollekcióval mutatkozott be. 1911–1913-ban, belgiumi tanulmányútján készült expresszív felfogású képein a kikötők világát, a rakodómunkások életét ábrázolta.

1915-tól katonai szolgálatot teljesített, megbetegedett, a badacsonyi hadikórházban ismerkedett meg Pauler Juliskával, akit a következő esztendőben vett feleségül. 1918–1928 között elsősorban Keszthelyen éltek, később a badacsonytomaji présház lett az állandó otthonuk. Az 1920-as évektől Egry elsődleges témái a Balaton és a környék lakói lettek, ehhez a vidékhez kötődő képeit önálló kiállítások keretében a budapesti Nemzeti Szalonban és a progresszív irányzatokat felvállaló Belvederében, később a Tamás Galériában, az Ernst Múzeumban és a Fränkel Szalonban, valamint 1926–1927-ben Berlinben, Drezdában és Hamburgban is bemutatták.

1924-től a legmodernebb irányzatokat befogadó Képzőművészek Új Társasága (KUT) kiállító tagja volt, később az egyesület elnökévé választották. Egészsége megromlott, ezért 1929-ben Tátrafüreden kezelték, 1930-ban és 1938-ban Itáliába utazott, Taorminában és Nervi környékén festett. 1941-ben költöztek Badacsonyban felépülő új műteremházukba, itt élték át a háborús esztendőket.1945 után számos állami kitüntetéssel ismerték el munkásságát, halála után több emlékkiállítást rendeztek alkotásaiból. 1973-ban Badacsonyban, korábbi otthonában nyitották meg az Egry József Emlékmúzeumot, ahol napjainkig ápolják művészetének emlékét.

Egrynek a Balaton partján újjászülető különleges festészetét, fénytől átitatott szinte szakrális tájait vagy bensőséges bibliai jeleneteit az 1920-as évek közepétől elismerően értékelték a kritikusok és művészettörténészek. Elkötelezett támogatói között számos gyűjtőbarátot is találunk, így Márton Ödönt, akinek a hagyatékából került a Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményébe az egyik legszebb Egry-önarckép.

A művész pályáját már a kezdeti időszaktól végig kísérik az önarcképek, sokszor egy-egy kompozíció szereplőiben az ő arcvonásaira ismerhetünk. A rejtett önportrék mellett az 1920–1930-as években alkotó művésztársakhoz hasonlóan különleges csoportot alkotnak a pszichologizáló, illetve szerepjátszó-szerepvállaló önarcképek, amelyeken nyomon követhetjük a művész magára találásának egész folyamatát. Sokszor biblikus történetben tűnnek fel arcvonásai, melyek szép példájaként említhetjük az 1932–1935 között születet Krisztus pribékek között című kompozícióját. Különösen a második világháború vérzivataros esztendeiben drámai erejű vizuális önvallomásként születtek meg a könyörtelenül szembenéző, riadt tekintetű, az egyre inkább magára maradó embert elénk táró ábrázolások. A belső vívódások és lelki tusák utáni megbékélés egyik reprezentatív darabjaként készült el 1941-ben a Töviskoszorús Krisztus, amelyen Egry, a sorsát elfogadó, a megváltásban reménykedő meggyötört ember magát a megkínzott, rácsok mögött szenvedő Krisztus figurájával azonosítja.

Töviskoszorús Krisztus, 1941; Pasztell, olajpasztell, papír, 458x362 mm.