Dózsa György (Dálnok, 1470 körül – 1514)

A legjelentősebb magyarországi parasztmozgalom, az 1514-es parasztháború vezére. Vélhetőleg a Kézdi széki Dálnokon született, születési ideje ismeretlen (általában 1470 körül valószínűsítik). 1514 elején Nándorfehérváron szolgált lovastisztként; osztagának télvégi portyázó útján párviadalban aratott győzelmével tett szert széles ismertségre.

Bakócz Tamás esztergomi érsek április 9-én hirdette ki X. Leó pápa bulláját a keresztes hadjáratról. Dózsát Szent György napján, április 24-én nevezték ki a keresztes had vezetőjének (ez az önkéntesekből álló pesti keresztes tábor vezetését jelentette). Pesten kívül még több nagyobb keresztes gyülekezőhely volt az országban: Kalocsa, Bács, Csanád, Várad, Eger és Tokaj körzetében. A pesti táborból május 10. körül indultak meg a keresztesek Dózsa vezetésével délkeleti irányba – talán Szapolyai János erdélyi vajda támogatására, aki ekkor hadaival már török területen járt. A vidéki keresztes parasztseregek toborzásánál és fölvonulásánál történt összeütközések, adómegtagadások és rablások hatására Bakócz érsek május 15-én fölfüggesztette a toborzást. Ennek híre három nappal később Békésen érte utol a keresztes főerőt, amely dél felé folytatta útját. Előőrsüket Báthori István temesi ispán és Csáky Miklós csanádi püspök csapatai Apátfalvánál május 23-án szétverték, másnap Nagylaknál Dózsa a fősereggel győzelmet aratott. Báthorinak sikerült elmenekülnie, a nemesi sereg többi vezetőjét – köztük a püspököt – karóba húzták (a május 16-ai mezőtúri összetűzés keresztes résztvevőinek azonos módon történt kivégzésének híre valószínűleg addigra már eljutott a keresztes fősereghez is).

Ezzel párhuzamosan május második felében a pesti és a vidéki keresztes táborokat is megpróbálták feloszlatni, ezzel az érintett területeken – kezdetben egymástól függetlenül – megindult a fegyveres harc. A váradi tábor keresztesei magát a várost is elfoglalták, majd Lőrinc pap vezetésével Erdélybe törtek. Az Északi-középhegység szőlővidékein is fellángoltak a harcok. A Szerémségben Nagy Antal vezérletével értek el jelentősebb sikereket. Ezen kívül kisebb elszigetelt megmozdulások folytak Tolna és Veszprém, valamint Ugocsa és Máramaros megyékben. (A parasztháború elsősorban az Alföldre, annak peremvidékeire és Észak-Erdélyre terjedt ki, a nyugati országrészt szinte érintetlenül hagyta. A mozgalom bázisát a tehetős mezővárosi polgárság és a falusi gazdag parasztréteg adta, de voltak területek, ahol kisnemesek is nagy számban csatlakoztak a felkelőkhöz.)

Dózsa két hét alatt ellenőrzése alá vonta a Maros alsó folyását, majd csapatait megosztva ő maga az egyik seregrésszel június közepén Temesvárt vette ostrom alá, amit Báthori védett. Testvérét, Gergelyt a másik seregrésszel északnyugatnak, Pest és Eger felé, a felkelés kevésbé sikeres északi táborainak megsegítésére küldte, és kelet felé is útnak indított egy csapatot, megelőzendő az Erdély felől várható csapást. Június második felére azonban az erőviszonyok megváltoztak; a pesti tábor elsején letette a fegyvert, és Szapolyai vajda seregeivel visszatért Erdélybe, majd csapatai nagyobb részével Temesvár fölmentésére indult. (Erre az időre tehető a Ceglédi kiáltványként ismert, egyetlen fennmaradt, Dózsa nevében kelt irat.) Július folyamán a parasztseregek sorozatos vereségeket szenvedtek. Július 15-én Temesvár alatt Szapolyai vajda legyőzte a fősereget, Dózsa fogságba esett – július végére a nemesi hadak győzelme teljes volt. Dózsát nem sokkal a vereség után bestiális kegyetlenséggel kivégezték, a kínzásokat döbbenetes lelkierővel tűrte: „György sem nem sírt, sem nem jajgatott, sem nem félt.” (Istvánffy Miklós)

A parasztháború eszmei alapját több forrásból merítette. Egyrészt maga X. Leó pápa keresztes hadjáratot meghirdető bullája (a résztvevőket teljes bűnbocsánattal jutalmazta, az akadályozókat kiközösítéssel és örök kárhozattal sújtotta). Másrészt az obszerváns ferencesek, elsősorban Laskai Osvát több (nyomtatásban is megjelent) prédikációjában megnyilvánult társadalomkritika, ami elsősorban nem gondolataiban, hanem célközönségében volt újszerű: „hirdessétek a szegényeknek és a tudatlan földműveseknek”. (Gondolatai a kor legnépszerűbb hitszónokait adó – az 1514-es keresztes hadjárat hirdetését végző – obszerváns ferencesek révén közismertté is váltak.) Harmadrészt a székely szokásjog egyes elemeit vette át – Dózsa szülőföldjének társadalmi modellje az elvi egyenlőség reális, ha nem is tökéletes megvalósíthatóságát mutatta, s innen származhatott az az elképzelés, hogy a király után csak két úr legyen (a székelyispán és a királybíró mintájára). Végül megtalálhatóak benne az európai parasztmozgalmaknál a korban általánosan felbukkanó elemek, mint a királyhűség (mint Istentől kapott hatalom), és az „egy püspök” elve.

(Halász Ágoston)