Ferenc József (Bécs, 1830. augusztus 18. - Bécs, 1916. november 21.)

A Habsburg-Lotharingiai ház tagja, I. Ferenc császár unokája rendkívül hosszú időn keresztül, 68 éven át, 1848-1916 között állt az Habsburg Birodalom élén, több más címe mellett Ausztria császáraként, Csehország és Magyarország királyaként.

Szerencsétlen körülmények között került Ferenc József 1848. december 2-án a birodalom élére és Magyarország trónjára (a magyar törvények szerint alkotmányellenesen). Birodalma ekkor már több mint fél éve lángokban állt. Az 1848-as forradalmi hullám végigsöpört országán, az itáliai tartományok és Magyarország önállóságáért harcolt. A birodalom, élén a tapasztalatlan uralkodóval, élet-halál harcot vívott és ez meghatározó, mély nyomokat hagyott az ifjú Ferenc Józsefben, aki a valódi liberális-demokratikus értékrendtől élete végéig idegenkedett. Ezekből kötelességtudóan csak annyit fogadott el, amit uralkodása hosszú évtizedei alatt a haladó idő rákényszerített. Metternich és Schwarzenberg herceg igazi tanítványaként tekintéllyel és hadsereggel kívánta fenntartani soknemzetiségű birodalmát. Egyszerű, szorgalmas és kötelességtudó jellem volt, akibe gyerekkorában beléoltották az uralkodói méltóság tudatát és azt, hogy Istenen kívül senkinek sem tartozik elszámolással.

Még javában dúlt a szabadságharc Magyarországon, mikor 1849. március 4-én az ifjú császár új alkotmányt kényszerített népeire, amelyben ugyan elismerte az 1848-as forradalmak egyes vívmányait: a polgári jogegyenlőség, a közteherviselés és a jobbágyfelszabadítás elvét, egy egységes és szigorúan centralizált birodalmat hozott létre széleskörű uralkodói felségjogokkal. Ennek jegyében megszűntette Magyarország korábbi államjogi különállását is, és egy koronatartományként betagozta a birodalomba. Az alkotmányos jogainak védelméért fegyvert fogó Magyarország számára erre az önkényes lépésre nem születhetett más válasz, mint a Habsburg családdal való szakítás. Így a képviselőház 1849. április 14-én a debreceni Nagytemplomban, Kossuth indítványára, kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, majd április 19-én elfogadta a Függetlenségi Nyilatkozatot.

Ferenc József csak I. Miklós orosz cár csapatainak segítségével tudta leverni a magyar szabadságharcot. Az ifjú uralkodó felelőssége nem vitatható abban a véres megtorlásban, melyet az ő személyes utasítására szabad kezet kapott Haynau táborszernagy vitt véghez Magyarországon. 1849. október 6-án Aradon kivégezték a magyar hadsereg 13 főtisztjét és Pesten Gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt. 1849-1850-ben további mintegy 140 személyen hajtották végre a halálos ítéletet, több százan kerültek börtönbe, a magyar politikai elit nagy része emigrációba kényszerült, és több tízezer, a szabadságharcban részt vett honvédet soroztak be az osztrák hadseregbe. Gyakorlatilag nem volt olyan magyar család, amelynek valamelyik tagját ne érintette volna a megtorlás.

Az új tanítómester, az erőskezű és tehetséges Schwarzenberg miniszterelnök egy, a német területeket is magában foglaló, hatalmas osztrák birodalmat akart létrehozni, melyet az abszolutizmus eszközeivel a hadseregre támaszkodva kívánt fenntartani. Ennek értelmében Ferenc József 1851 augusztusában kilépett az alkotmányos uralkodó szerepköréből és visszavonta a miniszteri felelősség elvét, majd december végén kiadta a Szilveszteri Pátenst. Ezzel a törvényhozói, a bírói és a végrehajtói hatalom teljes birtokosa lett, a katonák többé nem az alkotmányra, hanem a császár személyére esküdtek fel. Schwarzenberg herceget nagyszabású terveinek megvalósításában váratlan halála akadályozta meg. Ferenc József egyedül maradt, a minisztertanács elnöki teendőit is maga látta el. Az 1850-es évek önkényuralmát rideg és kötelességtudó fejjel vezényelte végig. Népszerűtlensége Magyarországon a tetőfokára hágott. 1852-es látogatására köszöntő sorok helyett Arany János megírta a Walesi bárdokat. 1853-ban Bécsben Libényi János, egy magyar szabólegény tőrrel támadt rá, de csak a nyakán sikerült megsebesítenie. Felüdülést ezekben az években pusztán szerelmi házasságkötése jelentett számára Erzsébet bajor hercegnővel.

Országa a krími háború (1853-1856) következtében politikailag elszigetelődött. 1859-ben Ferenc József háborúba bocsátkozott az olasz egységért küzdő észak-itáliai Piemonttal és az őt támogató Franciaországgal, de júniusban Solferinonál az osztrák csapatok súlyos vereséget szenvedtek, így Ausztria elvesztette legértékesebb itáliai tartományát, Lombardiát. A birodalom külpolitikai megingása belpolitikai változásokat követelt. Ferenc József igyekezett enyhíteni az önkényuralom rendszerén és 1860 októberében kiadta az Októberi Diplomát, mely az alkotmányos elvekhez való korlátozott visszatérést hirdette meg. Az uralkodó számára fenntartotta a külügy és a hadügy kizárólagos intézését, a birodalom egésze számára azonban meghatározta a közös ügyek körét (pénz-, hitel-, vám-, és kereskedelmi ügyek, posta, vasút), melyek intézését egy közös birodalmi tanácsra bízta, amibe Magyarország is küldhetett képviselőket, ugyanakkor a fennmaradó belső ügyek intézésére helyreállították a korábbi tartományi- illetve országgyűléseket is. Magyarországon visszaállították az 1848 előtti kancelláriát és helytartótanácsot, valamint a megyei önkormányzatokat. 12 év után Ferenc József összehívta a magyar országgyűlést is, melynek végül már egy újabb birodalmi rendezési elképzelésről, a Februári Pátensről (1861) is nyilatkoznia kellett. Időközben ugyanis az uralkodó, látván a Diploma kedvezőtlen fogadtatását, Anton Schmerling, osztrák-német liberális politikust nevezte ki államminiszterré, aki újabb tervekkel állt elő. Szintén egy nagy, centralizált ausztriai birodalomban gondolkodott, de immár alkotmányos alapon működtetve azt. Ezért egy összbirodalmi parlament felállítását tűzte ki célul, melybe a több évszázados magyar különállást figyelmen kívül hagyva, Magyarországot is bele akarta kényszeríteni. Az 1861-es országgyűlés képviselői (a kis létszámú konzervatívokat leszámítva) 1848 örököseinek tekintették magukat, így Magyarország és Ausztria helyzetét két önálló állam perszonáluniós kapcsolatában kívánták rendezni. Így egyértelműen elutasították Ferenc József ajánlatát.

1866 újabb katasztrófát hozott a birodalom számára. Megindult a harc Németország egyesítéséért, melyben Ferenc József ismét alul maradt a Bismarck vezette Poroszországgal szemben és kiszorult a német egységből. A königgrätzi csatavesztés után nem maradt számára más lehetőség, minthogy megegyezzen a magyarokkal. Így az 1867-es kiegyezéssel létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia, Magyarország belügyeit tekintve teljesen önállóvá vált, a közös külügyet, a hadügyet és az ezeket fedező pénzügyet azonban Bécsből közös miniszterek intézték, s azok hatékony alkotmányos kontroll hiányában az uralkodó és mindenkori tanácsadói körének befolyása alá kerültek. A közös miniszterek elvileg a delegációknak tartoztak felelősséggel, a gyakorlatban azonban csak a közös költségvetés megtárgyalása és elfogadása lett a feladatuk. A magyar fél igyekezett a közös parlamentnek még a látszatát is kerülni, így a 60-60 tagú delegációk közösen sohasem tanácskozhattak, egymással csak írásban érintkezhettek. A kiegyezés viszonylagos megbékélést, gazdasági fellendülést, a polgári társadalom kibontakozását, a modern alkotmányosság érvényesülését hozta Magyarország számára A rendszerbe beépített „vészfékek” nyomán felbonthatatlanná vált, továbbfejlődésre képtelen államalakulat nem tudta kezelni a nemzeti mozgalmakat, melyek végül – az első világháborúban győztes nagyhatalmak szövetségeseiként – szétfeszítették azt.

Ferenc József az 1870-71-es trialista átszervezési kísérlet sikertelenségét követően mindvégig kitartóan tartotta magát a kiegyezés 1867-ben lefektetett alapelveihez és a Monarchia megváltoztathatatlanságának legfőbb garanciájává végül ő maga vált.

Élete személyes tragédiákban sem szűkölködött. Felesége, kihez kétségtelenül mély érzelmi szálak fűzték, 1898-ban merénylet áldozata lett. Fia, Rudolf trónörökös, kivel politikai nézetkülönbsége közismert volt, 1889-ben öngyilkosságba menekült. Testvérét, Miksát, ki III. Napóleon támogatásával Mexikó császára lett, 1867-ben felkelők végezték ki. Az újabb trónörökös, Ferenc Ferdinánd is merénylet áldozata lett, minek következtében Ferenc József belevitte birodalmát egy olyan háborúba, mely végül maga alá temette mindazt, amiért ő egész életét kötelességtudóan feláldozta.

(M. Lovas Krisztina)