Gróf Széchényi Ferenc (Széplak, 1754. április 29. – Bécs, 1820. december 13.)

Gróf, nagybirtokos, főispán, helyettes országbíró, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, Gróf Széchenyi István apja.

Dunántúli arisztokrata család leszármazottja, amely a 17. század első felében szerzett nemesi oklevelet (1629), és jelentős birtokokra tett szert. A család jövőjét az igen ügyes vagyonszerző, gazdaságszervező politikus, egyházpolitikus, Széchényi György (1592–1695) esztergomi érsek alapozta meg. Nevéhez számos egyházi, oktatási és humanitárius alapítvány kapcsolódik. A grófi címet ifjabb Széchényi György (1656–1732) a török elleni háborúk résztvevőjeként, s az ott szerzett érdemeiért kapta 1697-ben.

Ferenc apja Széchényi II. Zsigmond huszárkapitány és császári-királyi kamarás (1720-1769), anyja Cziráky Mária Anna grófnő volt. Sopronban és Nagyszombatban, a jezsuiták iskolájában tanult, majd a bécsi Theresianumba került, ahol nyelvekkel, jog- és államtudománnyal, gazdaságtannal ismerkedett meg. Itt találkozott a kor jeles régészeivel és érmeszakértőivel, az ő hatásukra kezdett műgyűjtéssel foglalkozni. 1776-tól a kőszegi kerületi tábla ülnöke, 1783-tól a horvát bán helyettese és a báni tábla elnöke volt. 1785-től valóságos belső titkos tanácsos és a pécsi kerület királyi biztosa. Titkára Hajnóczy József volt.

II. József híveként eleinte támogatta a jozefinista politikát, bár egyes intézkedések – mint a Szent Korona Bécsbe vitele – ellen tiltakozott. Állami hivatalairól a császár centralizációs törekvései, alkotmányellenes intézkedései, az adminisztrátori rendszer ellentmondásossága miatt betegségre hivatkozva lemondott (1786), és hosszabb külföldi útra indult: beutazta Nyugat-Európát, Belgiumban és Angliában szerzett fontos tapasztalatokat, különösen a könyvtárak és egyéb kulturális alapintézmények terén, amelyek Magyarországon még hiányoztak.

1790-ben ismét közhivatalnok lett, s jelentős reformjavaslatokat tett az országgyűlésen a nemesi adózás, a parasztkérdés megoldása érdekében; ezekkel érthetően nem aratott sikert saját társadalmi osztálya körében. Szót emelt a magyar nyelv hivatalossá tételéért és a szabad vallásgyakorlásért is. II. Lipót követeként 1792 januárjában Nápolyba utazott, hogy a nápolyi királynak átadja a koronázási emlékérmet. Ez alkalomból kapta Nápolyban a Szent Januarius rendet. 1792-ben ismét visszavonult a közélettől, csak 1798-ban lett Somogy vármegye főispánja, s királyi biztosként irányította a Dráva és a Duna szabályozását. 1799-1808 között a hétszemélyes tábla bírája és helyettes elnöke volt, 1799-ben lett főkamarásmester, 1800-tól országbíró-helyettes, 1807-tól Vas vármegye adminisztrátoraként dolgozott.

Már fiatal korától gyűjtötte a magyar nyelvű és vonatkozású könyveket és egyéb kiadványokat. Elkészíttette gyűjteményeinek katalógusait. 1802-ben a már másfél évtizede tudatos munkával, szakemberek bevonásával létrehozott, Nagycenken őrzött „hungarica-gyűjteményét” – 11.884 nyomtatványt és 1.150 kéziratot, 144 kötet térképet és metszetet, 2.092 nemesi címert és a 2.665 darabot számláló érem- és régiséggyűjteményét – a nemzetnek adományozta, megalapítva ezzel az első magyar közgyűjteményt, a nemzeti könyvtárat és múzeumot. Adományának emlékét az országgyűlés 1807-ben törvényben örökítette meg. Érdemeiért 1808-ban az uralkodótól megkapta az Aranygyapjas Rendet. Tudomány- és kultúratámogató tevékenysége elismeréséül a göttingeni, a jénai tudós társaság, a varsói királyi irodalmi társaság és a bécsi szépművészeti akadémia is tagjai közé választotta.

Miután az 1811-1812. évi országgyűlésen nyilvánvalóvá vált, hogy Ferenc király a magyar alkotmány ellenében országgyűlés nélkül kíván uralkodni, Széchényi lemondott összes hivataláról. A nemzetnek tett adománya sorsát továbbra is figyelemmel kísérte, 1818-ban odaadományozta a külföldi kiadványokból álló soproni könyvtárát is.

A művészetet és a tudományt jelentős összegekkel támogatta, Batsányi János, Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc, Révai Miklós, Verseghy Ferenc, Hajnóczy József, Tessedik Sámuel voltak pártfogoltjai között. Feleségétől, Festetics Julianna grófnőtől – aki korábban bátyja, József neje volt – két leánya és három fia született, köztük Széchényi István, a „legnagyobb magyar”, aki folytatva apja életművét, megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát. Széchényi Ferenc élete végén a politikai reakció erősödése miatt depresszióba és vallásos rajongásba merülve élt. A közélettől visszavonultan Bécsben érte a halál 1820. december 13-án. A családi sírboltban Nagycenken helyezték örök nyugalomra.

Életútja kora történelmi változásainak, fordulóinak tükre. Életműve összekötő láncszem a magyarországi felvilágosodás eszméi és a reformkor törekvései között. Nem pusztán filozofikus, sokkal inkább tevőleges magyarságtudatán alapuló, szenvedélymentes, józan meggyőződésű politikai szerepvállalása, gyűjtőtevékenysége ma is példaértékű. Méltó utóda Festetics Julianna grófnőtől született fia, a „legnagyobb magyarként” tisztelt Széchenyi István, aki az anyagi javakon túlmenően két jelentős magyar család – a Széchényiek és a Festeticsek – szellemi örökségét is magáénak tudhatta.

(Aczél Eszter)