Gróf Teleki László (Pest, 1811. február 11. – Pest, 1861. május 7.)

A reformkor vezető politikusa, az 1848-49-es szabadságharc párizsi követe, az emigráció egyik legmeghatározóbb egyénisége, az 1861-es országgyűlés Határozati Pártjának vezére. Író, a Kegyenc című dráma szerzője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Gróf Teleki László id. gróf Teleki László és báró Mészáros Johanna első gyermekeként született. Erdély és Magyarország egyik legjelentősebb arisztokrata családjából származott, amely számos jelentős embert adott a hazának. Ősei között ott találjuk Teleki Mihály (1634-1690) erdélyi kancellárt, a családi vagyon megalapozóját és Ráday Pált (1677-1733), II. Rákóczi Ferenc híres kancellárját. Neves rokona volt a marosvásárhelyi könyvtárat, a Teleki Tékát alapító Teleki Sámuel (1739-1822) erdélyi kancellár is. Jelentős könyvgyűjtőként tartották számon nagyapját, Józsefet (1738-1796) és édesapját, Lászlót (1764-1821) is, akik mindketten a felvilágosodás híveinek számítottak. Nagyapja az 1790-91-es országgyűlés egyik legtekintélyesebb és legbefolyásosabb politikusa volt. Édesapja jelentős pedagógiai gondolkodó, egy Tudós Társaság alapításának egyik első kezdeményezője és szószólója. Végül nem maradhat le a családi tablóról Teleki László féltestvére, a nála több mint húsz évvel idősebb József (1790-1855) sem, aki a hivatali illetve politikai pályán Erdély kormányzóságáig vitte, a magyar tudománytörténetbe pedig mint történetíró, és mint a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke írta be a nevét.

Teleki László a 17 éves koráig tartó otthoni nevelést követően 1828-tól a sárospataki kollégiumban folytatta tanulmányait. Pataki tanulóévei után 1830-ban Budán, a Helytartótanácsnál fogalmazógyakornok lett. 1831-ben József bátyja magával vitte Bécsbe, ahol két évet töltött. Itt, testvére és édesanyja kérésének engedve, 1832-ben kancelláriai gyakornokként hivatalt vállalt, de ezt kezdetektől nem szívesen tette, mert a Metternich-rendszerrel szemben erős ellenszenvet érzett. Bécsből való távozását mégsem ez, hanem egy viszonzatlan szerelem okozta, melyet gróf Rhédey Claudia iránt táplált, aki aztán később Sándor würtenbergi herceghez ment feleségül (így lett II. Erzsébet angol királynő ükanyja). Bécsből Göttingenbe akart utazni, hogy ott folytassa tanulmányait, mint korábban nagyapja és apja, de a kormány nem engedte meg, hogy a liberális hírben álló egyetemen tanuljon. Végül a berlini egyetem jogi fakultásán hallgatott két félévet. Berlinből távozva több hónapos európai körutat tett, mely hasonló hatást gyakorolt rá, mint Széchenyire és Wesselényire.

Hazatérése után politikai pályára lépett. Először az 1837-38-as erdélyi országgyűlésen vett részt Fogaras megye követeként. Az ekkor szerzett tapasztalatokat nem sokkal később az 1839-40. évi pozsonyi országgyűlés felsőtábláján kamatoztatta. Itt, legjobb barátja, gróf Batthyány Lajos vezette főrendi ellenzék liberális csoportjának tagjaként szólalt fel többek között Kossuth és Wesselényi jogtalan elítélésével kapcsolatosan.

A következő 1843-44. évi országgyűlésen Teleki az ellenzék vezérszónokává és egyik legmeghatározóbb személyiségévé vált. Az Augsburger Allgemeine Zeitung így írt az ellenzékről: „… látható feje Batthyány Lajos gróf, tulajdonképpeni feje azonban a zseniális Eötvös József báró, szája pedig a tüzes Teleki László gróf.” Befolyását, megbecsültségét mutatja, hogy az 1844 októberében létrehozott Védegyletnek alelnöke lett, 1847-ben pedig az Ellenzéki Kör elnökévé választották. 1847-ben a követválasztások idején többek közt az ő intenzív közreműködésének köszönhetően lett Kossuth országgyűlési képviselő. Az utolsó reformkori diétán, 1847-48-ban Teleki az örökváltság kérdésének megoldását tartotta a legfontosabb feladatnak, ennek érdekében szólalt fel.

1848-ban, a forradalom kitörése után neve felmerült miniszterként, de ő az első napokban kijelentette, hogy nem vállal semmilyen tárcát. Pozsonyból Pestre utazott és az Ellenzéki Kör nevét megváltoztatva Nyáry Pállal létrehozta a Radical Kört, jelezve, hogy az áprilisi törvényeknél több kell, minden téren radikális változások. Az első népképviseleti országgyűlésen, 1848 júliusában Abony képviselőjeként vett részt. A több nyelven, így franciául is jól tudó Telekit Batthyány 1848. augusztus 29-én azzal bízta meg, hogy Párizsban, a francia köztársaság kormányánál képviselje a magyar diplomáciát. A Teleki vezette párizsi diplomáciai központ feladata egyre bővült, 1849-ben már tulajdonképpen átvette a külügyek teljes irányítását. A szabadságharc leverése és legjobb barátjának, Batthyány Lajosnak elvesztése mélyen megrázta. Kezdeti párizsi és londoni emigrációs működése után 1851 őszén Svájcba tette át székhelyét valamelyest felhagyva az aktív politizálással. 1859. május 6-án Kossuth, Klapka és az ő részvételével alakult meg a Magyar Nemzeti Igazgatóság, mely az emigráns kormány feladatát kívánta betölteni. A feladatmegosztás során Telekinek a hazai titkos szervezettel való kapcsolattartás jutott.

Teleki 1860 novemberében álnéven Drezdába utazott, hogy ott találkozhasson kedvesével, Lipthay Auguszta grófnővel. A szász rendőrség kezdettől figyelte, végül el is fogta. Szászország hamarosan kiadta a rebellis grófot Ausztriának, ahol börtönbe zárták. Tíz nappal később I. Ferenc József maga elé rendelte, majd azzal a feltétellel, hogy nem fog a külfölddel a birodalom ellen konspirálni és egy ideig nem politizál, szabadon engedte. Teleki ezt követően hazatért gyömrői birtokára, majd Pestre, ahol még Deákot is elhomályosító népszerűség fogadta. A tizenkét év után 1861 tavaszán összeülő országgyűlésen ismét abonyi képviselőként jelent meg, ahol rögtön az ún. Határozati Párt vezére lett. Teleki és hívei az 1848-as trónváltozást nem fogadták el, így Ferenc Józsefet nem fogadták el törvényes magyar királynak, ezért formailag határozatban akarták kimondani mindazt, amit 48-as alapokon, de azon túl is lépve, gondoltak. Az idő múltával azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Teleki pártjában egyre többen bizonytalanok e politika helyességében. A parlamenti záróvita előestéjén, 1861. május 7-én a Telekit meglátogató unokaöcs, Tisza Kálmán is erről beszélhetett. Teleki még ugyanazon az éjszakán, félbehagyva másnapi beszédének írását, szíven lőtte magát. Öngyilkossága mély megdöbbenést, majd Széchenyi halála után tapasztalt nemzeti gyászt váltott ki.

Telekit a Magyar Nemzeti Múzeum épületében ravatalozták föl, itt történt meg hivatalos búcsúztatása, majd innen kísérték utolsó útjára, amely a sziráki családi sírboltba vitt. Teleki halála után az országgyűlés megszavazta Deák felirati javaslatát, de az uralkodó nem volt megelégedve ezzel sem, úgyhogy feloszlatta az országgyűlést.

(Debreczeni-Droppán Béla)