Gróf Teleki Pál (Budapest, 1879. november 1. – Budapest, 1941. április 3.)

A két világháború közötti Magyarország egyik meghatározó, de tragikus sorsú politikusa, kétszeres miniszterelnök. Korának neves és világszerte elismert földrajztudósa és egyetemi tanára volt.

Régi magyar főnemesi család sarjaként jogot végzett és államtudományi doktorátust szerzett a budapesti egyetemen. Földrajzi ismereteit korának legnevesebb magyarországi művelőitől, Lóczy Lajostól és Cholnoky Jenőtől szerezte. Már a századfordulón elismert geográfus, 1911-től a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára. 1905-ben és 1906-ban országgyűlési képviselővé választották. Frontszolgálat után 1917-ben kinevezték a Hadigondozó Hivatal vezetőjévé.

Magyarország összeomlása után a béketárgyalásokra való felkészülés érdekében elkészítette Magyarország etnikai térképét, az úgynevezett „carte rouge”-t. Ezen Teleki vörös színnel jelölte a magyarokat, innen ered a kifejezés is, hogy vörös térkép. Az 1919-es magyar proletárdiktatúra ellen irányuló bécsi magyar ellenforradalmi szervezkedés tevékeny résztvevője, majd a szegedi ellenkormány tagja volt, de nem tartozott a Gömbös Gyula-féle hangadó katonai körökhöz, bár ő is a magyar nép megmentését tartotta feladatának. A kommün bukását követően fődelegátusként utazott Párizsba a magyar békedelegációval, ahol a statisztikák és térképek elkészítését felügyelte. A trianoni békeszerződés aláírása utáni válságos belpolitikai időszak miniszterelnöke lett, 1920. július 19-étől.

Az első Teleki-kormány működésével kezdődött el az ellenforradalmi rendszer (Horthy Miklós kormányzó fémjelezte korszak) konszolidációja: a félkatonai különítmények felszámolása, a szélsőbal és a szélsőjobb ellen irányuló törvény elfogadása, ratifikálta a trianoni békeszerződést, végrehajtotta a Nagyatádi-féle korlátozott földreformot. A numerus clausus törvénybe iktatásával a kommün utáni antiszemita közhangulatot kívánta Teleki leszerelni. Bukását az első királypuccs (IV. Károly király visszatérési kísérlete) alatti félreérthető magatartása idézte elő, 1921. április 14-én. Ezt követően a közélettől visszavonult, az 1920-as és 1930-as években a tudományban, a külföldre irányuló revíziós propagandában és a cserkészetben töltött be vezető szerepet (tiszteletbeli főcserkészként neki is köszönhető, hogy 1933-ban a magyarországi Gödöllőn rendezték meg a IV. Cserkész Világtábort). 1926-ban létrehozta az ún. Államtudományi Intézetet (a Statisztikai Hivatalon belül), ahol a határ revízióra készülve információgyűjtést végeztek a kisantant államokról.

A nagypolitikába 1938-ban tért vissza, amikor kultuszminiszter lett az Imrédy-kormányban. Részt vett az 1938-as komáromi tárgyalásokon, majd az első bécsi döntést követően szükségessé vált új határok kijelölését végző csehszlovák-magyar vegyes bizottság tárgyalásain vezette a magyar delegációt. 1939. február 16-tól ismét miniszterelnök.

Második miniszterelnöksége alatt Teleki Pál legfontosabb feladatának azt tekintette, hogy az ország jobbratolódási folyamatát megállítsa és az ország külpolitikai mozgásterét megőrizze. Erre azonban kevés lehetősége nyílt, mivel a náci Németország által diktált európai erőviszonyok kényszerítő hatása alól ő sem tudta magát kivonni, bár jól látta, hogy a németeknek tett további engedmények miatt a magyar területi gyarapodások tartóssága kérdéses lesz. Közben Magyarország egyre inkább a náci Németország felé sodródott, bár Teleki igyekezett visszaszorítani a nyilas mozgalmat, az ő nevéhez főződik a 2. zsidótörvény meghozatala és a 3. zsidótörvény előkészítése is.

Kormányzása alatt zajlott le Kárpátalja visszacsatolása (Csehszlovákia széthullása és a németek által támogatott önálló Szlovákia kikiáltása után) és az 1940 nyarán elmérgesedő besszarábiai szovjet-román konfliktus nyomán, német támogatással megszülető második bécsi döntés (Észak-Erdély visszacsatolása). A második világháború kirobbanásakor azonban Magyarország semleges maradt. Hitlerhez írt levelében Teleki nyíltan elutasította a lengyelek megtámadását, még a németek által kért magyar vasútvonalak használatát sem engedélyezte, sőt a tömegesen Magyarországra menekülő lengyeleket befogadta és ellátta.

1941 áprilisában azonban Teleki addigi semleges politikája veszélybe került. Hitler ugyanis elrendelte Jugoszlávia megszállását (miután németbarát kormányát megbuktatták) és elismerte a vele szemben fennálló magyar területi igényeket, cserébe a német vezetés a magyar kormány részvételét követelte a támadásban. Teleki ennek a végsőkig ellenállt, mert tudta, hogy egy ilyen részvétel a Nagy-Britanniával való szakítást jelentené. Végül a balkáni hadművelet megindulása előtt – ami a Délvidék visszacsatolását eredményezte –, Teleki Pál a hazai revíziós igények, a német és a magyar katonai elit, valamint a brit elvárások ellentétes irányú szorításában nem talált egyéb kiutat, mint a figyelmeztetésnek is szánt öngyilkosságot. Halálának hírére Churchill állítólag kijelentette, hogy tiszteletére üresen hagynak majd egy széket a háborút lezáró tárgyalásokon.

(Balahó Zoltán)