Fekete-fehér, magyar kísérleti film, 1980
Rendezte: Szirtes András

„Úgy éreztem, hogy a munkásosztállyal nagyon ki van baszva, már a szónak a legszorosabb értelmében, és a munkások nem csinálhatnak mást, hogy megállnak, egyszerűen nem dolgoznak, sztrájkolni kezdenek.” Szirtes András (In.: Szirtes András 1-510706-0308)

Fekete háttér. Lassan kibontakozó fehér vonalak, szögletek, foltok. Egy gyár nagytotál képe. Fehér szemcsékben foszforeszkáló drótok, vonalak, kémények, ablakok, kopasz fák, póznák, kövek. Lüktető, vibráló kép: a gyár, a külváros, az ipar jellegzetes formáinak kialakulása. Egy fény mozdul meg a fekete háttér előtt, majd egyre több, míg a fényorganizmusok kaotikusan nyüzsgő folyammá válnak. Szögletes testek és organizmusok összecsapása újra meg újra, míg a képet elöntő fény hirtelen megmerevedik, és mikrostruktúrájukat elhagyva a tárgyak és formák lassan alakot öltenek. A háttér szürkébe vált és egyre világosabb. Munkába igyekvő ember halad keresztül a képen. Hajnalodik.

Szirtes András három tételből álló kísérleti filmjét - mely 1973 és 1978 között, sokszor kalandos körülmények között készült - az ELTE amatőr filmklubjában kezdte forgatni. Az „experimentális stílusbravúr”-ként számon tartott alkotás koncepciójára így emlékszik vissza a rendező: „Úgy éreztem, hogy az a sok beton, vas, szögesdrót, kopár kémények, hosszú sikátorszerű, homályba vesző sík utcák, fagy, hideg [...] rettentően nyomják érzelmileg azt, aki abban él, aki nap mint nap oda jár.” Ebbe a szuggesztív vílágba való „behatolást” próbálta Szirtes technikailag még dinamikusabbá tenni a nyersanyag előhívás közbeni megvilágításával, szolarizációs lüktetést adva a képnek, mely „negatív és pozitív közt éppen átfordulva foszforeszkál és izzik.”

A második tételben a rendező a forradalom pulzálását, dinamikáját a fizikai törvények mechanizmusaival igyekszik ábrázolni: „Ahogy a buborékok elkezdenek kitörni a sötétségből, és fölszállni, és az egész forrásba jön. Tehát a szónak a magyar értelmében forrás és a forrni, forradalom, ez egy revolúciós folyamat, amikor a cseppfolyós közegből átvált valamilyen anyag légneművé. Ezzel próbáltam reprezentálni a forradalmat...”

A film zárórésze lényegében egyetlen snitt: a gyárudvaron körbefutó kamera egy sínen álló munkást mutat.

A 21 perces kisfilm 1980-ban elnyerte az oberhauseni filmfesztivál legjobb kísérleti film díját.

(Nagy Levente)