Horthy Miklós (Kenderes, 1868. június 18. – Estoril, Portugália, 1957. február 9.)

Haditengerésztiszt, politikus, kormányzó. Jómódú református középnemesi családból származott. A kenderesi elemi iskolai évek után a híres debreceni Református Kollégiumban (1876–1878), majd Sopronban, a Lenau Intézetben tanult (1878–1882). Ezt követően jelentkezett a fiumei tengerészeti akadémiára, amelyet 1882-1886 között végzett el. Kiválóan sportolt, és a magyar mellett német, olasz, horvát, angol és francia nyelvtudással is rendelkezett. Tengerész pályafutása 1886-ban kezdődött el az osztrák-magyar hadiflotta 2. osztályú tengerész-hadapródjaként. 1890-ben sorhajózászlós volt a Taurus konstantinápolyi állomáshajón, 1891-1897 között a Saida fedélzetén szolgált, és részt vett annak kelet-ázsiai és óceániai útján (1892–1894). 1897-től 2. osztályú sorhajóhadnagyként szolgált tovább. 1908-ban a Taurus parancsnoka lett. 1909-től 1914-ig az uralkodó, I. Ferenc József császár és király szárnysegédje volt, miközben a balkáni válság idején ellátta a Budapest csatahajó parancsnoki tisztét is. 1914. január 20-án érte el a sorhajókapitányi rendfokozatot.

Az első világháború kitörése után nem sokkal a Novara gyorscirkáló parancsnoka lett. Több sikeres hadivállalkozás után Horthy nevéhez fűződik az Adriai-tenger legjelentősebb tengeri csatája, amelynek során 1917. május 15-én a Novara vezette hajóraj áttörte az antant otrantói blokádját. Az ütközetben megsebesült Horthyt felépülése után ellentengernaggyá léptették elő és kinevezték a császári és királyi flotta parancsnokának. A háború utolsó napjaiban megkapta az altengernagyi rangot. Az 1919-es Tanácsköztársaság kommunista uralma alatt meghívták a szegedi ellenforradalmi kormányba hadügyminiszternek, 1919 júniusában megszervezett egy ellenforradalmi katonai erőt, a Nemzeti Hadsereget, amelynek ő lett a fővezére. A tanácsköztársaság bukása után hadserege átvette az uralmat a Dunántúlon. Az irányítása alatt álló tiszti különítményesek, válaszul a vörös terrorra, véres bosszút áltak.

A románok kivonulása után 1919. november 16-án a Nemzeti Hadsereg bevonult a fővárosba. A nemzetgyűlés 1920. március 1-én a királyság államformájának megtartásával Horthy Miklóst kormányzójává választotta, amely a magyar történelemben nem először, a királyt helyettesítő ideiglenes államfői tisztséget jelentett. Az első világháborút lezáró, Magyarországra nézve igazságtalan trianoni békeszerződést kényszerűen elfogadta, de annak revíziójáról nem mondott le. Horthy 25 éven át töltötte be a kormányzói posztot. Az aktuális politikai helyzetre hivatkozva 1921-ben kétszer is megakadályozta IV. Károly királyt trónja elfoglalásában. Kormányzóként az 1920-as években nem nagyon avatkozott bele a politika irányításába, hanem azt Bethlen István miniszterelnökre hagyta, azonban az ő távozását követően, az 1930-as években mind gyakrabban beleszólt a folyó ügyekbe. Uralma alatt a társadalmi viszonyok konzerválására törekedett, és útját állta mind a bal, mind a szélsőjobboldali törekvéseknek.

A második világháború elején bekövetkezett területi visszacsatolások idején Horthy elérte népszerűségének csúcsát. 1941-ben azonban a Szovjetunió megtámadásakor nem tudta elkerülni Magyarország háborús részvételét a hitleri Németország oldalán. A háborús években Horthy megpróbált utódról gondoskodni, kormányzóhelyettessé választatta meg István fiát, de annak halálával megszűnt a lehetősége, hogy idős korára való tekintettel visszavonuljon a politikai élettől. A háborúban való magyar részvételt a lehetőségekhez képest igyekezett a minimálisra szorítani. Ezt a célt szolgálta Kállay Miklós miniszterelnöki kinevezése. A hadi helyzet alakulásával ez a törekvése mind lehetetlenebbé vált, sőt 1944 márciusában az ország német megszállást sem tudta elkerülni. A német megszállást a vidéki zsidóság deportálása követte, Horthy csak a fővárosi zsidóság elhurcolását tudta megakadályozni 1944 nyarán. A háborúból 1944. október 15-én megpróbált kiugrani, de kísérletét a németek meghiúsították, és Horthyt Németországba, a bajorországi Weilheimbe internálták családjával együtt.

A háború után amerikai fogságba esett, majd szabadulása után szűkös körülmények között négy évig Németországban maradt. 1948-ban családjával a portugáliai Estorilba költözött, ahol életének hátralevő részét töltötte. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverésének hírére mély apátiába zuhant, s csakhamar elhunyt. Hamvait a magyarországi rendszerváltás után hazaszállították és 1993-ban Kenderesen helyezték végső nyugalomra.

(Pallos Lajos)