I. Lipót (Bécs, 1640. június 9. - Bécs, 1705. május 5.)

Magyar és cseh király, német-római császár. III. Ferdinánd és Mária Anna spanyol infánsnő fia. Papi pályára szánták, de 1654-ben bátyja, IV. Ferdinánd halála után ő lett a trónörökös. 1655. június 27-én magyar királlyá koronázták, a trónt apja halála után 1657. április 2-án foglalta el. Megválasztásakor ígéretet tett arra, hogy uralkodása alatt kiűzi a Magyar Királyság területéről a törököt. Ennek elindítására az 1663–1664. évi hadi események lehetőséget biztosítottak volna, de 1664-ben a szentgotthárdi győzelem után augusztus 10-én Vasváron titokban békét kötött a törökkel.

A béke felháborodást váltott ki a magyar főurak körében, akik előbb a francia királynál, majd Wesselényi Miklós nádor vezetésével a töröknél kerestek szövetséget. A szervezkedést, majd az 1670-ben megindított felkelést I. Lipót felszámolta, vezetőit – I. Rákóczi Ferenc kivételével – 1671-ben kivégeztette. A szervezkedés ürügyül szolgált I. Lipót számára, hogy az országban abszolutisztikus intézkedéseket vezessen be. Az ország kormányzására 1673-ban létrehozta a Guberniumot, amelyet azonban a nemesség és a vármegyék ellenállása miatt 1681-ben fel kellett oszlatnia. Ugyancsak megbukott az 1671-ben kiadott adórendelete is.

A mélyen katolikus I. Lipót támogatta az ellenreformációt is, számos templomot elvettek a protestánsoktól, és 1674-ben több száz prédikátort idéztek törvényszék elé, ahol a vallásuk mellett végsőkig kitartókat gályarabságra ítélték. A Wesselényi-féle szervezkedés megtorlása elől számos nemes Erdélybe és a Partiumba húzódott, akikhez nagyszámú elbocsátott végvári katona csatlakozott. A bujdosók 1672-től előbb sikertelen támadást indítottak Felső-Magyarország ellen, majd 1678-tól, amikor Thököly Imre személyében új fővezért választottak, egyre nagyobb sikereket értek el. Mindezek arra kényszerítették I. Lipótot, hogy feladva abszolutisztikus törekvéseit, majd két évtizednyi szünet után 1681-ben országgyűlést hívjon össze, ahol visszavonta rendelkezéseit, biztosította a magyar alkotmányt és a vallásszabadságot.

1683-ban a török hadjáratot indított Bécs elfoglalására. I. Lipót udvarával előbb Passauba, majd Linzbe menekült. Az ostromlott várost a Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly vezette sereg felmentette. A sikeren felbuzdulva 1684-ben a török kiűzésére a pápa védnöksége alatt létrejött a Szent Liga. Az ország visszavételére küldött seregek sorra foglalták vissza a várakat (Érsekújvár, Buda, Eger, Székesfehérvár, Belgrád, Kanizsa, Várad), de jelentős ütközeteket is nyertek (Nagyharsány, Szalánkemén, Zenta) A háborút az 1699-ben megkötött karlócai béke zárta le, melyben többek között rögzítették, hogy a Temesvidék kivételével a Magyar Királyság felszabadult a török fennhatóság alól, és Erdély is Habsburg irányítás alá került. Közben 1688–1697 között I. Lipót a Franciaország elleni úgynevezett pfalzi háború miatt két fronton is küzdött, de ez csak kismértékben késleltette az ország visszafoglalását.

A sikerek láttán I. Lipót újra megkísérelte, hogy abszolutisztikus eszközökkel irányítsa az országot. Az 1687. évi pozsonyi országgyűlésen a rendek lemondtak szabad királyválasztó jogukról, valamint eltörölték az Aranybulla ellenállási záradékát. Az 1689-ben kiadott Einrichtungswerk az ország közigazgatását szabályozta, és foglalkozott az elfoglalt területek benépesítésével is. Az 1690-ben létrehozott Újszerzeményi Bizottság a visszafoglalt birtokokat csak akkor adta vissza egykori földesurának, ha annak birtokjogát igazolni tudta, és kifizette a birtok értékének 10%-át kitevő fegyverváltságot. Az adóterheket újra megnövelték, a visszafoglalt területeken pedig megtiltották a protestánsok vallásszabadságát. Az 1687-ben elfoglalt Erdélyben az 1690-ben kibocsátott Diploma Leopoldinum értelmében kormányzótanács (Gubernium) jött létre. Erdélyt nem Magyarországhoz, hanem önálló tartományként a birodalomhoz csatolták.

1701-ben I. Lipót a spanyol trón megszerzése érdekében háborút indított Franciaország ellen. Közben 1703-ban kibontakozott a Rákóczi-szabadságharc is, így ismét kétfrontos háborúra kényszerült. Még megérte mikor 1704-ben szövetséges serege a höchstädt-blenheimi csatában legyőzte a francia-bajor hadat, a győzelem jelentősen befolyásolta mind a spanyol örökösödési háború, mind a Rákóczi-szabadságharc kimenetelét, de rövidesen, 1705-ben meghalt.

(Szvitek Róbert József)