II. József (Bécs, 1741. március 13. – Bécs, 1790. február 20.)

Az állam első szolgája, a „kalapos király” (Ányos Pál költő megfogalmazásában), a felvilágosult abszolutizmus tipikus uralkodója, aki mindent az egységesítés és központosítás eszméjének rendelt alá.

Mária Terézia és I. Ferenc császár első fiúgyermeke, a Habsburg-Lotharingiai-ház első uralkodója sokat várt arra, hogy elképzeléseit megvalósíthassa és kiléphessen anyja árnyékából. Bár apja halála után, 1765-ben német-római császárrá koronázták, s egyúttal anyja társuralkodója lett a Habsburg Birodalom élén, az erős akaratú Mária Terézia nem hagyta, hogy beavatkozzon a politikába. Mikor viszont szabad kezet kapott, akkor lázas sietséggel kezdett hozzá a reformokhoz az államigazgatás minden területén. 1780. november 29-én lépett trónra, azonban saját elhatározásából lemondott a magyar királlyá koronázásról, a Szent Koronát is a bécsi kincstárba vitette. Miután nem tett koronázási esküt, nem is kötötte a korábbi uralkodókat korlátozó magyar rendi alkotmány, így szabad kezet kapott reformjaihoz.

1781-ben adta ki az örökös tartományokra érvényes jobbágyrendeletét, amelyben személyes szabadságot és pályaválasztási jogot adott a jobbágyoknak, s ugyanebben az évben került sor a türelmi rendeletre, mely a protestánsok és ortodoxok számára a polgári egyenjogúsítást jelentette. Törekedett az egyházat állami irányítás alá vonni, a pápai állam befolyását minimalizálni. A kontemplatív szerzetesrendeket feloszlatta, fontosnak tartotta az államhoz lojális világi papság kialakítását, s a papság tevékenységét az alattvalók lelki gondozására akarta korlátozni. VI. Pius pápa személyesen igyekezett meggyőzni Józsefet arról, hogy tévúton jár, de hiába utazott Bécsbe, Józsefnél nem ért el semmit.

1784-ben a birodalomban a német nyelvet tette meg az államigazgatás nyelvévé, de nem németesíteni akart, csak egységesíteni, hatékonyabbá tenni az ügyintézést. Gazdaságpolitikájában anyja merkantilizmusát követte, azt a mezőgazdaság fontosságát hangoztató fiziokrata nézetekkel továbbfejlesztve. Miután a rendi ellenállás kiindulópontja a megyerendszer volt, 1785-ben átszervezte a magyarországi közigazgatást az örökös tartományok mintájára: tíz tartományt hozott létre, míg a vármegyéket megszüntette. Iskolapolitikájában is anyja nyomdokain haladt, az állami felügyeletet kívánta erősíteni itt is. A hatékonyságot az ellenőrzéstől várta, így gyors fejlődésnek indult a rendőri szervezet. Igazságügyi reformjai a törvény előtti teljes egyenlőségen alapultak.

Hihetetlen szorgalommal és kitartással dolgozott az állam javáért, s ezt mindenkitől elvárta, beleszólást viszont semmibe sem engedett. Ez a hozzáállás leginkább külpolitikai téren bosszulta meg magát. II. Katalin, az orosz uralkodó volt a legfőbb szövetségese, s József a Balkán felosztását tervezgette a monarchia és az orosz birodalom között. Az orosz szövetség miatt volt kénytelen belépni egy török háborúba 1787-ben, mikor a török porta hadat üzent Katalinnak. Miután kiváló hadvezérnek is tartotta magát, II. József maga vezette hadait, de hibát hibára halmozott, mígnem maga is végzetesen megbetegedett. Ugyanekkor a legfejlettebb németalföldi területek el akartak szakadni, Magyarországon óriási elégedetlenség volt a rendeletei miatt, birodalma minden szegletében szembeszálltak központosító törekvéseivel - így a „jozefinizmus” meg is bukott.

Halálos ágyán minden rendelkezését visszavonta türelmi és jobbágyrendelete kivételével, valamint visszaszolgáltatta a magyar önállóságot szimbolizáló Szent Koronát a rendeknek.

(Radnóti Klára)