Karády Katalin; Kanczler, színésznő, énekesnő (Budapest, 1910. december 10.–New York, 1990. február 7.)

A színészmesterségre Cs. Aczél Ilona tanította, pályáját Egyed Zoltán egyengette. Fellépett a Pesti Színházban és a Vígszínházban (1939–1941), a Fővárosi Operettszínházban (1943–1944) 1944-ben a Gestapo letartóztatta. Pályáját a Fővárosi Operettszínházban (1945–1946, 1948) és Pesti Színházban (1947) folytatta; 1945-ben az Arizona Irodalmi Varietében, 1949-ben a Royal Revüszínházban is szerepelt. Gyakran énekelt a rádióban. 1951-től Brazíliában, később Észak-Amerikában élt. Kalapszalonja volt, de emigrációs évei alatt is színpadra lépett néhányszor. Népszerűségét Magyarországon távollétében is megőrizte; 1979-ben kiadott lemezét napok alatt szétkapkodták. 1989 után tervezte, hogy ismét színpadra lép Budapesten, de halála megakadályozta ebben. Dekoratív megjelenése, titokzatos lénye, erotikus kisugárzása, búgó hangja és lebilincselő egyénisége elsősorban filmszerepekben és a pódiumon érvényesült.

Fontosabb szerepei: Gabi (Bókay János: Első szerelem); Jelena (Arcübasev: Féltékenység); Izabella (Fényes Szabolcs: A királynő csókja); Maya (Fényes Szabolcs); Sybill (Jacobi Viktor); Zia (Kemény Egon: Fekete liliom); Tangolita (Ábrahám Pál: Bál a Savoyban).

Ismertebb filmjei: Halálos tavasz (1939); Erzsébet királyné (1940); Hazajáró lélek (1940); Egy tál lencse (1941); Kísértés (1941); Ne kérdezd, ki voltam (1941); A szűz és a gödölye (1941); Alkalom (1942); Csalódás (1942); Egy szív megáll (1942); Halálos csók (1942); Külvárosi őrszoba (1942); Ópiumkeringő (1942); Szíriusz (1942); Boldog idők (1943); Machita (1943); Makrancos hölgy (1943); Szováthy Éva (1943); Valamit visz a víz (1943); Forró mezők (1948).

Könyve: Hogyan lettem színésznő? (1989).

Irodalom: Király Jenő: Karády mítosza és mágiája (1989); Benedek István, G.: Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte… (filmregény, 1998).