Kazinczy Ferenc, író, költő, műfordító (Érsemjén, 1759. október 27. − Széphalom, 1831. augusztus 23.)

A nyelvújítási mozgalom vezéralakja. Tekintélyes nemesi családban született. Tíz esztendeig a sárospataki református kollégium növendéke, ahol jogi végzettséget szerez, majd éveken át megyei hivatalokat vállal. Tevékenyen részt vesz Kassa irodalmi és szalonéletben. Itt alapítja meg Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal a Magyar Museum című folyóiratot, 1790–1792 között önálló szépirodalmi orgánumot ad ki Orpheus címmel. A felvilágosodás híve, több szabadkőműves páholy tagja. 1794 nyarán csatlakozik a Martinovics-féle jakobinus összeesküvéshez. Decemberben letartóztatják. Hat és fél évnyi várfogság után szabadul. A börtön utáni esztendőkben írásainak stílusán már a klasszicizmus jegyei mutatkoznak.

1816 nyarán három hónapot utazgatással és baráti látogatásokkal Erdélyben tölt, 1831 tavaszán pedig, pesti tartózkodását követően ­- amelyet a Magyar Tudós Társaság felállításával kapcsolatos ügyek tesznek szükségessé­ - Pannonhalmára, Esztergomba és Vácra látogat. Mindkét körutazásáról úti levél formába öntött prózában számol be. 1830-tól ő maga is a Magyar Tudós Társaság (MTA) tagja. Széphalmon, az általa tervezett kúriában és a hozzá tartozó birtokon él családjával 1831 nyaráig. 1831 augusztusában a nagy kolerajárvány áldozata lesz, augusztus 23-án hal meg Széphalmon. 

Kazinczy elsősorban a magyar irodalmi nyelv megújításának vezéralakjaként és a hazai irodalmi élet szervezőjeként ismert. A nyelvújításban eszközt látott, amelynek segítségével a hazai irodalom elérheti az antik és modern klasszikusok szintjét. Úgy vélte, akkor keletkezhetnek majd magyar nyelven Goethe és Schiller műveihez mérhető alkotások, ha stílusváltozatok gazdag választéka áll majd rendelkezésre. Életművének jó része fordításokból áll, eredeti művei közül legismertebbek a Pályám emlékezete (részletekben 1828-tól), illetve börtönéletének története, a Fogságom naplója (1828, könyvalakban 1931.) című önéletrajzi írásai és verses kötete, a Tövisek és virágok (1811), amely a nyelvújítási harcok elindítójának tekinthető.

1819-ben jelent meg az Orthologus és neologus; nálunk és más nemzeteknél című tanulmánya, amelyet a nyelvújítási viták békés lezárásának szánt. Jelentős történeti dokumentumot képvisel kortársaival, írótársaival – jórészt Széphalomról – folytatott, 23 kötetben napvilágot látott kiterjedt irodalmi levelezése. Mindezek mellett Kazinczy átgondolt művelődési programmal rendelkezett: felelősséget érzett a hazai képzőművészet, könyvművészet, színjátszás, zene, építészet és kertművészet fejlődésének előmozdításáért és megismertetéséért is.

Ajánlott kötet: Fogságom naplója

http://mek.niif.hu/07000/07016/index.phtml