Kiss Ferenc, színész (Székesfehérvár, 1893. április 15.– Budapest, 1978. augusztus 13.)

A színiakadémia növendéke volt; az I. világháborúban behívták katonának. Pályáját 1917-ben Kolozsvárott kezdte. 1918–1919-ben a debreceni együtteshez, 1919-ben a Vígszínházhoz szerződött. 1919–1927-ben a Nemzeti Színház, 1927–1930-ban a Magyar Színház, 1930–1945-ben ismét a Nemzeti Színház tagja volt. 1923–1924-ben a Pesti Kabaré művészeti vezetőjeként is tevékenykedett. Gyakran hívták vendégszereplésekre: 1923–1924-ben a Király Színházban, 1924–1926-ban a Budai Színkörben, 1924-ben a Blaha Lujza Színházban, 1927-ben a Royal Orfeumban és a Vígszínházban, 1927–1928-ban a Fővárosi Operettszínházban, 1929-ben a Városi Színházban, 1933-ban a Labriola Színházban és a Kamara Színházban, 1943-ban az Új Magyar Színházban is fellépett.

1933-tól 1944-ig drámai és vígjátéki gyakorlatot, beszédet tanított a színiakadémián, melyet 1937–1944-ben ő igazgatott. 1938. december 12-én megválasztották a Színház- és Filmművészeti Kamara elnökévé. 1944. október 19-én a Szálasi-kormány vallás- és közoktatási minisztere és a Nemzeti Színház igazgatója, november 2-án a színészeti ügyek kormánybiztosa lett. 1944-ben elhagyta az országot. Az amerikai katonai hatóságok 1945 októberében kiadták Magyarországnak. A Népbíróság mint háborús bűnöst nyolc év kényszermunkára ítélte. Szabadulása (1953. szeptember 23.) után alkalmi munkákat vállalt: a székesfehérvári vágóhídon dolgozott; földmérőként kereste kenyerét.

1956–1959-ben a Győri Kisfaludy Színházban, 1959–1964-ben a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. 1957-ben és 1962-ben a Bartók Teremben, 1961-ben a Magyar Néphadsereg Színházában, a Körszínházban, 1962-ben Kecskeméten és a Kulich Gyula Színpadon, 1963-ban a Vígszínházban, 1965-ben és 1968-ban a veszprémi Petőfi Színházban, 1970-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházban hívták egy-egy szerepre. Számos filmet forgatott, gyakran szerepelt a pódiumon. Jó megjelenésű, zengő orgánumú, drámai erejű művész volt. Jellemábrázoló tehetsége, kivételes beszédkultúrája klasszikus hősszerepekben érvényesült igazán. Kitűnő tánctudását és kellemes hangját operettekben és népszínművekben kamatoztatta. Karikírozó képességével, humorával vígjátékokban is sikert aratott.

Díjak, elismerések: Corvin-koszorú (1935), a Nemzeti Színház örökös tagja (1937), érdemes művész (1964).  

Fontosabb szerepei: Liliomfi (Szigligeti Ede); Danton (Büchner: Danton halála); Henschel fuvaros (Hauptmann); Petruchio (Shakespeare: A makrancos hölgy); Macbeth (Shakespeare); Othello (Shakespeare); Polgármester (Gogol: A revizor); Kovács huszárkapitány (Molnár Ferenc: Olympia); III. Richárd (Shakespeare); Ádám, Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája); Bánk (Katona József: Bánk bán); Cyrano (Rostand: Cyrano de Bergerac); Wallenstein (Schiller); Balga (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde); Moor Károly (Schiller: Haramiák); Ezra Mannon (O’Neill: Amerikai Elektra); II. Fülöp (Schiller: Don Carlos); Főúr (Bródy Sándor: A tanítónő); Willy Loman (Miller: Az ügynök halála).

Ismertebb filmjei: Füst (1930); Az aranyember (1936); Légy jó mindhalálig (1936); Pergőtűzben (1937); Elcserélt ember (1938); János vitéz (1938); 5 óra 40 (művészeti tanácsadó és szereplő, 1939); Hat hét boldogság (1939); Magyar feltámadás (rendező és szereplő, 1939); Lángok (1940); A beszélő köntös (1941); Európa nem válaszol (1941); Szabotázs (1942); Bogáncs (1958); Csutak és a szürke ló (1960); Légy jó mindhalálig (1960); Egyiptomi történet (1962); Pacsirta (1963); Új Gilgames (1963); Régi idők focija (1973). – Irodalom: Hámori Ottó: Játék és valóság. Vallomás Kiss Ferencről, az emberről és színészről. (Film, Színház, Muzsika, 1957. május 17.); Sándor Tibor: Őrségváltás után. Zsidókérdés és filmpolitika (Bp., 1997).