Származás: Kiskunhalas, 1906 körül

Gyűjtemény: Iparművészeti Múzeum; Ltsz.: 18135.

Sárga, zöld, szürkéskék, bordó, narancsvörös selyem, nyersszínű lenfonalból varrott „halasi” csipke; szövő és hétféle csipkeöltés. Sz.: 12, átm.: 44,5 cm.

A legyező szinte teljes felületét betölti a három, frontálisan ábrázolt, szétterített farktollú páva. Ez a díszes madár az ókortól kezdve szimbolikus jelentéssel bírt, negatív és pozitív tulajdonságokat egyaránt képviselt. A gőg és büszkeség szimbólumaként éppúgy értelmezték, mint a szépség és halhatatlanság megtestesítőjeként. A magyar ipar- és népművészetben, közelebbről a textilművészetben is kedveltek a pávaábrázolások, de ezek a 16. században megjelenő mintakönyveket követve, a madarat oldalnézetből, és majdnem mindig párosával ábrázolják. A frontálisan megjelenített páva a szecesszió idején lett divatos, gyakran találkozunk vele az ékszerek között, ahol a pávaszemeket egy-egy ékkő helyettesíti. A csipke tervezője, Dékáni Árpád is ezt az ábrázolási típust követi, s az ékkövet leheletfinom színes selyemfonallal helyettesíti.

Dékáni Árpád (1861-1931) 1902-ben Halason csipkevarró műhelyt létesített. Tervei a szecesszió növényi ornamentikájának és a magyar népi motívumkincsnek kiemelkedő szintézisei.