100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Major Tamás

Eddigi szavazatok száma: 0

Major Tamás, színész, rendező, színházigazgató (Újpest, 1910. január 26.– Budapest, 1986. április 13.)

A budapesti színművészeti akadémián 1931-ben szerzett oklevelet. 1931–1982 között a Nemzeti Színház tagja, 1945-től az intézmény igazgatója, 1962–1978-ban főrendezője. 1982-ben az alakuló Katona József Színházhoz szerződött. 1947-től tanított a budapesti Színház és Filmművészeti Főiskolán. Az 1930-as évektől szoros kapcsolatot tartott a baloldali munkásmozgalommal: fellépett a párt kulturális rendezvényein, 1937–1942 között részt vett a Független Színpad munkájában.

A Nemzeti Színházban jellemszerepekben mutatkozott be. Alakjait gyakran csak néhány egyszerű vonással ábrázolta. Színészetétől a harsány humor sem volt idegen: gesztusai, mimikája a bohóc eszköztárát idézte. Gyakran aprólékos gonddal készített maszkban játszott. Rendezői munkájában az írói szándék tiszteletben tartásával önálló elképzelést valósított meg. Számtalan ötletét feszes színészvezetéssel valósította meg; gyakran élt a meghökkentés eszközével.

Díjak, elismerések: Kossuth-díj (1948, 1955), kiváló művész (1950).

Fontosabb szerepei: Tartuffe (Molière); Polezsajev professzor (Rahmanov: Viharos alkonyat); Lucifer, Az Úr (Madách Imre: Az ember tragédiája); Jago (Shakespeare: Othello); Caliban (Shakespeare: Vihar); Shylock (Shakespeare: A velencei kalmár); Hamlet (Shakespeare); Borbaccio (Jonson: Volpone); Forlipopoli márki (Goldoni: A fogadósné); Krogstad (Ibsen: Nóra); II. József (Németh László); Cocane (Shaw: A szerelem ára); Dundo Maroje (Držić); Puntila (Brecht: Puntila úr és szolgája, Matti); Archie Rice (Osborne: A komédiás); Moór (Csurka István: Döglött aknák); Boguslawski (Spiró György: Az imposztor).

Fontosabb rendezései: Racine: Andromache; Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok, A windsori víg nők, Hamlet, Szeget szeggel, Rómeó és Júlia, Téli rege; Gorkij: Jegor Bulicsov és a többiek; Brecht: Galilei élete, A vágóhidak Szent Johannája, A szecsuáni jólélek; Weiss: A luzitán szörny; Hacks: Szép Heléna; Goldoni: Két úr szolgája, A chioggiai csetepaté.

Ismertebb filmjei: Erkel (1952), Merénylet (1959), Kár a benzinért (1964), A kőszívű ember fiai (1965), A tizedes meg a többiek (1965), És akkor a pasas (1966), Ítélet (1970), Régi idők focija (1973), Déryné, hol van? (1975), Ereszd el a szakállamat! (1975), Szabadíts meg a gonosztól! (1978), Circus Maximus (1980), Mephisto (magyar–nyugatnémet, 1981), Ripacsok (1981), Szerencsés Dániel (1982), Hanyatt-homlok (1983), Csak egy mozi (1985), A nagy generáció (1986).

Műve: A színház nem szelíd intézmény. Írások Major Tamástól (1985)

Irodalom: Molnár Gál Péter: Rendelkezőpróba (1972); Antal Gábor: Major Tamás (1982); Gergely Ágnes: Huszonegy (1982); Koltai Tamás: Major Tamás. A Mester monológja (1986); Kocsis L. Mihály: Van itt valaki (1987). 

Major Tamás Shakespeare Lear király című darabjában Lear király szerepében.

Alkotó / Alkotás: 
Alkotó
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>