Mányoki Ádám, festő (Szokolya, 1673 – Drezda, 1757. augusztus 6.)

Mányoki Ádám portréfestő a magyarországi barokk művészet egyik legjelentősebb festőegyénisége. Fiatalon került Németországba, ahol először rövid ideig Hamburgban tanult festeni, majd a Braunschweig melletti salzdahlumi hercegi kastély képtárának darabjait másolta. E gyűjtemény 17. századi holland képeinek és kortárs francia portréinak (Hyacinthe Rigaud, Nicolas Largillière) aprólékos tanulmányozása során gyűjtött tapasztalatok (elsajátította a holland „finomfestés” technikáját) Mányoki festészetében mindvégig fellelhetők

Négy éves berlini tartózkodás után 1707-ben jött Magyarországra, hogy II. Rákóczi Ferenc udvari portréfestője legyen. Festői feladatai mellett diplomáciai megbízásokat is teljesített a fejedelem számára. Ilyen útja volt 1710–1711-ben Hollandiában és Berlinben; utóbbi helyen készült híres Önarcképe (Magyar Nemzeti Galéria), amely a francia Antoine Pesne, porosz udvari arcképfestő hatását mutatja. 1711-ben Rákóczi diplomáciai tárgyalásokra utazott Lengyelországba. Távollétében megkötötték a szatmári békét, és ezzel véget ért a Habsburg-ellenes magyar szabadságharc, Rákóczi lengyelországi emigrációban maradt. 1712 januárjában magához hívatta Mányokit egy utolsó megbízással, amely az itt bemutatott portréjának elkészítésére szólt.

1713-tól Mányoki II. (Erős) Ágost lengyel király és szász választófejedelem szolgálatában állt Varsóban és Drezdában, 1717-től udvari arcképfestőként. Emellett lipcsei polgárok megbízásait is teljesítette. 1724-ben újra visszatért Magyarországra azzal a szándékkal, hogy visszaszerzi családi birtokait, vagy újakat vásárol és hazatelepszik. Ez időből kevés munkája maradt fenn, ezek hazai pártfogóiról ( Podmaniczky János és családja, Ráday Pál és felesége) készített arcképek. Mivel birtokszerzési akciói nem sikerültek, 1731-ben végleg elhagyta Magyarországot s visszatért Drezdába, ahol udvari festői állását csak évek múltán nyerte vissza. Késői munkásságát elsősorban a 18. századi német polgári műgyűjtés igényei alakították. Szinte kizárólag a portré műfajában dolgozott; festészetének ritka emlékei az a gyümölcscsendélet (1721), illetve Mária Magdolna-képecske, amelyek szintén a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében láthatók.

II. Rákóczi Ferenc arcképe a magyar barokk festészet emblematikus alkotása. Megfigyelhetjük rajta Mányoki kiváló és érzékeny jellemábrázoló tehetségét, amely itt igen bensőséges hangvétellel párosul. A szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült fejedelmet magyar nemesi viseletben, az 1708-ban elnyert Aranygyapjas-renddel a nyakában ábrázolja. A képet valószínűleg Erős Ágostnak szánta ajándékul Rákóczi, így került Drezdába, ahol már 1728-ban a szász uralkodócsalád gyűjteményének leltárában szerepelt. Magyarországi közgyűjteménybe Nemes Marcell ajándékaként jutott 1925-ben.

II. Rákóczi Ferenc arcképe, 1712; Olaj, vászon, 75,5 x 67,5 cm.