Maurer Dóra, grafikus, festő (Budapest, 1937. június 11. - )

Maurer Dóra Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festő 1937-ben született Budapesten. 1956 és 61 között járt a Képzőművészeti főiskolára, Mestere Hincz Gyula volt. Pályája a 60-as évek elején indult organikus és groteszk formákban gazdag rézkarcokkal. A 60-as évek végén kezdett konceptuális műveket készíteni, ahol eszköztára a fotóhasználattal és perszonális akciókkal is bővült. 1973-tól kísérleti filmeket is készít a Balázs Béla Stúdió tagjaként. A 70-es évek elején figyelme a matematikai indíttatású sorozatművek, természeti akciók, s a szeriális munkák felé fordult, mikhez később a filmet is hozzávette.

A 70-es évek derekán indította el a Kvázi-képek sorozatát, melynek teremtő elve máig folyamatosan jelen van művészetében. Ez úgy működik, hogy egy geometrikus raszter-rendszer valamely részletét véletlen kiválasztással kiemeli, felnagyítja, s elhelyezi a síkban, majd később a térben is.1967-től megosztotta lakhelyét és Bécsben, valamint Budapesten is él. 1975-77 között Kreativitás - Vizualitás szakkört vezetett a Ganz-Mávagban Erdély Miklóssal. 1981 és 1983 között pedig híres filmszakköre volt a Szépművészeti Múzeumban. 1987-91 között pedig a Magyar Iparművészeti Főiskolán tartott audiovizuális gyakorlatokat vendégtanárként. 1990-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola interdiszciplináris festőosztályán dolgozik tanárként.

A 90-es évek második felében figyelme a görbült síkok és a tér felé fordult. Munkáit bemutatták Grazban, Utrechtben, Zágrábban, Bécsben, Stockholmban, Pozsonyban, Nürnbergben, Stuttgartban, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, Budapesten az Ernst Múzeumban és a Ludwig Múzeumban is.

Munkái híven tükrözik örökké kíváncsi, mindenre nyitott, mindig újat kereső személyiségét, soha sem lanyhuló kísérletező kedvét, okos szellemességét és finom iróniáját. Több műfajban is tevékenykedik: festményei mellett grafikákat, fotókat, filmeket, kollázsokat, installációkat készít. A geometria, színelmélet, az érzékelésről szóló elméletek felhasználásával készülő művei valójában játékos kísérletek, melyek a megfigyelő tudós attitűdjét tükrözik.

Alkotói módszerére jellemző, hogy modell-helyzetet állít fel, majd egymásnak engedi a szereplőket (anyagokat, formákat). Az így keletkezett eredményt olykor átalakítja, majd ismét elengedi a folyamatot. Festményeit kváziképnek nevezi. Tulajdonképpen egy geometrikus raszter-rendszer valamely részletét véletlen kiválasztással kiemeli, felnagyítja, s elhelyezi a síkban, majd később a térben is. A program kiteljesedése 1982–83-ban valósult meg, amikor Dieter Bogner felkérte a buchbergi kastély (Ausztria) toronyszobájának kifestésére.  A 90-es évek fordulóján ezt a programot folytatta: a kváziképek színvilága a különböző fény- és megvilágítási viszonyok hatására folyamatosan megváltozott, s ezt a jelenséget újra és újra megfestette, ez a Relatív kváziképek sorozata. A téri lehetőségek is tovább bővültek, formázott vásznai „leléptek a falról”. A 90-es évek második felében a nyolc standard színből álló kompozíciós rendszert oldottabb váltotta fel, majd a görbült síkok és a tér problémája került művészete fókuszába.

1995-ben Munkácsy-, 2003-ban Kossuth-díjat kapott.

V. május 1-jei felvonulás mesterséges talajon / Privát május 1-jei felvonulás mesterséges mezőn, 1971; Papír, porfesték, fotó, 69 × 88 cm. MNG Ltsz.: MM. 2001.18.