Marton Endre, rendező, színházigazgató (Budapest, 1917. március 17.– Budapest, 1979. október 12.)

1941-ben az Országos Színészegyesület színészképző iskolájában szerzett oklevelet. Tagja volt a Madách Színház Stúdiójának, melyet Pünkösti Andor vezetett. Pályáját 1945-ben a Vígszínház rendezőjeként kezdte; 1946–1949-ben a színház főrendezője volt. 1949-ben a Nemzeti Színház szerződtette, ahol 1956–1971 között főrendezői munkakört töltött be. 1971-től 1978-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt. 1950-től a tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Rendezői munkája során alapos szövegelemzést végzett, a színpadi tér kialakításával a drámai mű minél eredetibb bemutatására törekedett. A jelenetek pontos kidolgozásával, az átgondolt szereposztással, feszes színészvezetéssel szolgálta a mű hatásos színpadi megjelenítését.

Díjak, elismerések: Kossuth-díj (1957, 1970), Jászai Mari-díj (1954), érdemes művész (1960), kiváló művész (1966).

Fontosabb rendezései: Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde, Czillei és a Hunyadiak; Urbán Ernő: Uborkafa; Déry Tibor: Talpsimogató; García Lorca: Bernarda Alba háza, Vérnász; Marceau: A tojás; Kós Károly: Budai Nagy Antal; Miller: Az ügynök halála, Salemi boszorkányok, Bűnbeesés után; Arbuzov: Irkutszki történet; Weiss: Marat halála; Madách Imre: Mózes, Csák végnapjai; Csehov: Ivanov; Németh László: VII. Gergely; Illyés Gyula: Testvérek, Különc; Tábori György: Pinkville; Szabó Magda: Az a szép, fényes nap; Sütő András: Káin és Ábel.

Ismertebb filmjei: Katonazene (1961), Már nem olyan időket élünk (1964).

Irodalom: Molnár Gál Péter: Rendelkezőpróba (1972).