Oláh György, Nobel-díjas kémikus (Budapest, 1927. május 22. - )

Apja ügyvéd volt, gyermeke gondos nevelést kapott. Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte. Ekkor még a humán tárgyak iránt érdeklődött. Budapesten átélte a háború borzalmait, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult kémiát, és 1949-ben doktorált. A következő években az egyetemen tanított. A szerves kémia érdekelte különösen. A tudományág legrangosabb magyarországi professzorának, Zemplén Gézának a kutatási asszisztense lett. Az 50-es években publikálni kezdett, már első tanulmányai nemzetközi érdeklődést váltottak ki. 1954 és 1956 között a szerves kémia tanszék vezetője és az MTA újonnan létrehozott Központi Kémiai Kutatóintézetének társigazgatója volt.

1956 decemberében családjával együtt elhagyta az országot, először Londonba, majd 1957-ben Kanadába költöztek. Itt a Dow Chemical-nál dolgozott 1964–1965 között. A Dow-nál eltöltött évek termékenyek voltak, ebben az időszakban kezdődtek a stabil karbokationra vonatkozó munkái. 1964-ben a Dow Eastren Research Laboratories-be ment át, majd 1965-ben Clevelandba hívták a Case Western Reserve University-re. 1971-ben amerikai állampolgár lett. 1977-től Kalifornia államban él, ahol a Dél-Kaliforniai Egyetemen tanít. Még 1977-ben kinevezték az egyetem Szénhidrogénkutató Intézetének tudományos igazgatójává. 1991 óta a Los Angeles-i Loker Szénhidrogénkutató Intézet igazgatója. A legjelentősebb eredményt a karbokationok kutatásával érte el, e területen végzett munkájáért 1994-ben kémiai Nobel-díjjal jutalmazták.

Azt már korábban feltételezték, hogy a karbokationok sok szerves kémiai reakció köztes termékei, de bomlékonyságuk miatt nem tudták őket kimutatni. Szupersavak (a 100%-os kénsavnál is erősebb savak) segítségével Oláh György alacsony hőmérsékleten előállította a karbokationokat, és tanulmányozta szerkezetüket, tulajdonságaikat. Elsősorban az 1962-ben bejelentett felfedezésének köszönhető, hogy sikerült megcáfolni a szén 4 vegyértékűségéről alkotott régi elképzelést, és új üzemanyagokat, a korábbinál nagyobb oktánszámú benzinfajtákat állíthattak elő. Kutatásai vezettek az ólmozatlan benzin előállításának egy igen gazdaságos eljárásához is, ugyanakkor új utakat nyitottak a szupersavak által katalizált karbokationok, valamint a szén cseppfolyósításának eljárása felé.

1994-ben kémiai Nobel-díjas, 2001-ben Corvin-láncot, 2002-ben Bolyai-díjat kapott, 2005-től a  Priestley-érem (az American Chemical Society legnagyobb kitüntetése) tulajdonosa, 1990 óta az MTA tiszteletbeli tagja.