Paál László, festő (Zám, 1846. július 30. – Charenton-le Pont (Franciaország), 1879. március 3.)

Realista szemléletű tájfestészetünk európai szintű, rangos képviselője volt Paál László, aki csatlakozott a barbizoni művésztelep művészeihez és életének legtermékenyebb időszakát ott töltötte. A művésztelepet alapító nagy generáció, Jean-François Millet, Camille Corot és Gustave Courbet pályatársaként és késői követőjeként tartja számon őt a művészettörténet-írás. Mindennél jobban vonzotta az erdő, amely hazai, erdélyi emlékeket idézett fel érzékeny lelkében. Az erdő és a munka jelentette számára a menedéket a családi problémák elől, amelyek hihetetlenül nyomasztották, hiszen képeit nem tudta eladni, így nem tudott Erdélyben élő családján segíteni, s emiatt egész életében állandó lelkiismeret furdalás gyötörte.

A siker későn jött, és bár Munkácsy mindig támogatta, alapvetően nem tudta megoldani a problémáit. A táj volt igazi élettere, érzelmeinek, gondolatainak tükre, mely hol depresszióját, lelkének sötét mélységeit, hol vidámabb hangulatait tükrözte. Az 1875-ös esztendő némi vidámságot hozott életébe, mivel jó hírek érkeztek Erdélyben élő családjáról. Végre fellélegezhetett súlyos lelkiismereti válságából és ekkoriban Sedelmeyer, Munkácsy műkereskedője is segített rajta azzal, hogy vásárolt tőle néhány képet.

Mindezek egy sor vidámabb hangulatú kép születéséhez vezettek. Az erdő mindig lelki stabilitásának fontos eleme volt, itt nyugodott meg és itt vezette le a felgyülemlett feszültségeket. A kép az erdő mélyén vezető keskeny utat ábrázolja, amelyen egy férfialak áll. A nap sugarai átszűrődnek a fák lombjain, több fényes sávval pásztázva az utat és a fák törzsét, ezáltal a kép bal oldalán elhelyezkedő fák szinte főszereplővé válnak. A horizont nem látható, mivel az út sűrű erdőn át vezet, de kép hangulata mégsem komor, mivel a sárga és a zöld színek világosabb árnyalatai derűs hangulatot kölcsönöznek a műnek.

Paál különösen kedvelte az erdei út motívumát, hiszen számos változatban festette meg. Az ember többször előfordul a képeken, de mindig alárendelődik a tájnak, jelezve hogy a festő számára az erdő jelentette az igazi életteret és hihetetlen változatossággal tudta azt megörökíteni. Ez a kép életének egy derűsebb időszakában keletkezett, de ezt követően már komorabb hangulatú művek születtek. A művész ifjúkorában szerzett betegsége és depressziója ugyanis súlyosbodott, elméje elborult. 1877-ben elesett, az esés közben beütötte fejét, elvesztette az eszméleté, és már nem tért magához.1879-ben a Charentoni elmegyógyintézetben hunyt el. Hűséges barátja Munkácsy Mihály, drámai hangú levélben számolt be a családnak barátja szomorú sorsáról.

Út a fontainebleau-i erdőben, 1876; Olaj, vászon, 91 x 63 cm. MNG Ltsz.: 3722.