Pátzay Pál, szobrászművész (Kapuvár, 1896. szeptember 17. – Budapest, 1979. szeptember 14.)

Pátzay Pál 1912–1914 között Radnai Béla növendéke volt a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, majd a nagybányai művésztelepen képezte magát. A húszas években csatlakozott a posztnagybányai tradíciókat megújító Gresham-körhöz, amelynek Bernáth Aurél és Szőnyi István mellett egyik vezéregyénisége lett. 1928–1930 között római ösztöndíjat kapott, és franciaországi tanulmányutat tett. 1914-ben Nagybányán életre szóló barátságot kötött Ferenczy Bénivel és Noémivel. Az első világháború éveiben a MA köréhez kapcsolódva expresszionista kisplasztikákat készített, 1917-ben kiállítása volt Bohacsek Ede festőművésszel. 1918-ban részt vett a Kassák Lajos által rendezett III. Demonstratív kiállításon.

Az 1920-as évektől a német Adolf Hildebrand nevével fémjelzett, dekoratív hatású klasszicista szoborformálás mellett kötelezte el magát, amelyhez többé-kevésbé egész élete során ragaszkodott. 1931-ben a Szinyei Merse Pál Társaság tagjául választotta és Szinyei-díjjal tüntette ki, 1936-tól a társaság titkára volt. 1937-ben a párizsi világkiállítás magyar pavilonjának Szent István-szobráért nagydíjjal jutalmazták. 1939-ben a Székesfehérvárott felállított 10-es huszárok emlékművét, a Kisfaludy Társaság Greguss-éremmel jutalmazta, és meghívta tagjainak sorába. 1945-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskola professzorává nevezték ki, ahol 1975-ig tanított. A háborút követő évtizedekben Pátzay alkotói invenciója megfáradt. Az 50-es években a szocialista realizmus stíluselvárásaihoz alkalmazkodva föladta korábbi, a látványhoz fűződő, hűvösen tartózkodó, viszonyát.

A jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható Dunai szél eredetileg köztéri szobornak készült, és a belvárosi Duna-korzón állították fel, onnan 1950-ben helyezték át a Szabadság (ma Dagály) strandfürdő területére, majd erről a helyéről 1977-ben került a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe. Akárcsak 1945 előtt készült több köztéri szobrát, úgy ezt is friss, nyitott szellemiség jellemzi. A négyzetes talapzaton álló, fiatal nő testhez simuló ruhája, kissé hátra lendülő szoknyája érzékelteti a finom vízparti szellőt. A szobor kissé idealisztikus nőalakja a valóság eszményi vetületeként értelmezhető, ugyanakkor Pátzay arra is súlyt helyezett, hogy a figura anatómiai felépítésében is hiteles maradjon.

1994-ben a Fővárosi Önkormányzat a Magyar Nemzeti Galériában látható eredeti mű alapján másodpéldányt készített, amelyet a Duna-parton helyezett el, az egykori helyszín közelében.

Dunai szél, 1934.