Pázmány Péter (Nagyvárad, 1570. október 4. – Pozsony, 1637. március 19.)

Esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellenreformáció és a hazai barokk irodalom legkiemelkedőbb alakja.

Pázmány Miklós és Massai Margit fiaként kálvinista, a reformációt erőteljesen támogató középnemesi családba született 1570. október 4-én Nagyváradon. Tizenkét esztendős korában – valószínűleg mostohaanyja, Toldy Borbála hatására − katolizált. 1585-ben a jezsuiták kolozsvári gimnáziumába iratkozott, 1587-ben a rendbe is belépett. Később a rend krakkói, és bécsi iskoláiban tanult filozófiát, teológiai tanulmányait pedig 1593–1597 között Rómában végezte. Itt avatták doktorrá és szentelték pappá is.

Működését a grazi jezsuita kollégiumban kezdte, ahol 1607-ig tanított. Itt ismerkedett meg Ferdinánd főherceggel, a jövendő magyar királlyal, akinek trónra jutásában Pázmánynak igen fontos szerepe volt. 1607-ben rendelték Magyarországra Forgách Ferenc esztergomi érsek kezdeményezésére. Ez időtől Pázmány a hazai ellenreformáció legfontosabb, kiemelkedő alakja lett. Forgách halálakor az egyházi körök és az udvar egyetértésben választották őt érsekké (1616. szeptember 28), mellyel egyben az ország főkancellárjává is vált.

Bár Pázmány Bethlen Gábor politikai törekvéseit sosem fogadta el, 1627-ben Kemény Jánoshoz írt híres sorai az Erdélyi Fejedelemség létének, szükségességének felismerését mutatják: „…nékünk elégséges hitelünk, tekintetünk [tekintélyünk] van mostan az mi kegyes keresztény császárunk előtt, de csak addig durál [tart] az német nemzet előtt, míglen Erdélyben magyar fejedelem hallatik floreálni [virágozni], azontúl mindjárt contemptusba [megvetésbe] jutván gallérink alá pökik az német, akár pap, barát vagy akárki legyen.”

Működése hatására a 17. század közepére az ország felekezeti arányai átalakultak. Személyes szerepe volt számos magyar család: az Erdődy, Forgách, Pállfy család tagjai mellett Bethlen Gábor özvegyének, Brandenburgi Katalinnak vagy a század két nagyhatalmú, nagyhatású személyisége, Esterházy Miklós (a későbbi nádor) és a költő, hadvezér Zrínyi Miklós katolizálásában. Fontos szerepet játszott a magyar irodalmi nyelv megteremtésében, művei a század magyar prózájának legfontosabb alkotásai közé tartoznak.

Grazi éveit megszakítva, 1600 végén Észak-Magyarországon működött gyóntatóként. Ekkor született első hitvita-műve, Magyari István lutheránus prédikátor, Nádasdy Ferenc sárvári udvari papja művére adott Felelete (Nagyszombat, 1603). Pázmány kora egyházi irodalma szinte minden műfajában alkotott és mindben kimagaslót: írt hitvitázó művet a tudós protestáns prédikátorokkal vitába szállva (Alvinci Péter uramhoz írt öt szép levél, Pozsony, 1609), megírta a katolikus hitvédelem rendszerezését (Isteni igazságra vezérlő kalauz, Pozsony, 1613), a híveknek szánt ájtatossági műveket (Kempis Tamásnak Christus követésérül négy könyvei, Bécs, 1624). Imádságos könyve (Graz, 1606) még Pázmány életében további három kiadást ért meg. Irodalmi, művészi szempontból legjelentékenyebb művei az egyházi év vasárnapjaira és ünnepeire írt prédikációi (Pozsony, 1636). Stílusa „…könnyed komplikáltág…[..]…sodró, áramló, lélegzet-elakasztó…Akármit mond, rögtön képszerűvé válik tolla alatt (Szerb Antal).

Sokoldalú tehetsége óriási munkabírással is párosult. Irodalmi és egyházszervező munkássága mellett nagyhatású iskolaalapító tevékenysége talán a legfontosabb. Bécsben 1623-ban papnevelő szemináriumot (a ma is fennálló Pazmaneum), Nagyszombatban 1635-ben – akkor még csak teológiai karral − egyetemet alapított. Utóbbi az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogelődje. Tevékenysége nyomán a 17. század közepére jelentős katolikus vallásos irodalom jött létre, 1626-ban pedig elkészült az első teljes katolikus bibliafordítás, Káldi György jezsuita szerzetes műve. 1637. március 19-én hunyt el Pozsonyban.

(Kiss Erika)