Rippl-Rónai József (Kaposvár, 1861. május 23. – Kaposvár, 1927. november 25.)

Rippl-Rónai József a századforduló sokoldalú művészegyénisége, akinek munkásságában a festészet mellett a sokszorosított grafika és az iparművészet is jelentős szerepet töltött be.

Tanulmányait félbehagyva patikussegéd lett Kaposváron, Budapesten később gyógyszerészi mesteroklevelet is szerzett. A patikusságot hamarosan otthagyta és gróf Zichy Ödönnél lett házitanító, közben pedig rajzórákat vett egy jezsuita szerzetestől. 1884 februárjától három évet töltött a müncheni művészeti akadémián majd Párizsban, Munkácsy Mihály műtermében tanult és az amerikai piacra másolta mester műveit.

Hamarosan a modern művészkörökhöz került közel. Ezekben az években került barátságba Maillollal, akivel közös műterme is volt és később portrét is festett róla. 1892-ben Neuilly-be költözött és 1901-ig itt dolgozott, de közben többször is hazalátogatott. 1901-ben Belgiumban, majd Oroszországban járt tanulmányúton. Korábbi, „fekete korszakát” a dekoratív szecessziós színvilág, majd a friss pasztelltechnikával készült impresszionisztikus forma váltotta fel.

Miután hazatért, Kaposváron telepedett le 1902-ben. 1906-tól többnyire Kaposvár mellett, az  Róma-villában dolgozott. Ott festette pointillista-szecessziós képeit. Ezt a korszakát a foltos festékfelrakások miatt  „kukoricás”-nak nevezte el. Alapítója volt a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) csoportnak majd újra Franciaországba ment, ahol az I. világháború kitörésekor elfogták és internálták, Hazatérve részt vett a magyar modernista mozgalmakban. A „kukoricás” képek mellett jellemzőek a korszak kulturális életének fontos egyéniségeit megjelenítő, drámai hatású pasztell portréi is.

1887 és 1901 között Rippl-Rónai Franciaországban élt. Öreganyám című festményére felfigyelve hívta meg körébe a Revue Blanche folyóirat modern szellemiségű művésztársasága, a mű kapcsán kerül kapcsolatba a Nabis művészcsoporttal is, amelynek kiállításain rendszeresen részt vett. A művész „fekete korszaknak” nevezte az 1890-es évekre összpontosuló színredukciós periódusát. „A fekete és a szürke szín akkor nagyon érdekelt, izgatott a kérdés, hogy mit és hogyan lehet velök művészileg megoldani” – írta. Visszafogott, komor kolorit, síkszerű ábrázolás és erős kontúrvonalazás jellemzi az ekkor Párizsban készült dekoratív képeket.

Látásmódját részben befolyásolta a Párizsban ekkoriban divatos angol preraffaelitizmus, de főként a francia fővárosban alkotó amerikai festőművész, James McNeill Whistler, akiről Rippl-Rónai Emlékezések című életrajzi művében is írt: neki tulajdonította az „egyes régi mesterek műveire” jellemző hosszúkás formátum „szokásba” hozatalát. Whistler egy színtónusban tartott, keskeny, nyújtott formátumú festményeinek nyomán nőalakok egész sora kelt életre Rippl-Rónai vásznain. A Kalitkás nő című képen dekoratív szecessziós hullámvonalak ölelik körül a feketébe öltözött légies nőalakot. A sötét háttérből izgalmas ellenpontként világít elő a modell síkban formált, sápadt profilja és kalitkát tartó kézfeje. Rippl egyalakos képeihez hasonlóan itt is kevés utalás történik a környezetre, az enteriőrt csak a finom rajzolatú, íves támlájú kanapé és a halványan körvonalazódó szék jelzi.

Kalitkás nő, 1892; Olaj, vászon, 185,5 × 130 cm.