100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Róna Erzsébet

Eddigi szavazatok száma: 0

Róna Erzsébet, fizikus (Budapest, 1890. március 20. - Oak Ridge, USA, 1981. július 27.)

Budapesten született. Tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem fizika, kémia és geokémia szakán végezte, 1912-ben doktorált.

Karlsruhe-ban képezte tovább magát, és ettől kezdve a nukleáris kémiának szentelte életét. Az I. világháború előtt és alatt a budapesti tudományegyetemen a kémia-oktatásban vett részt. Itt Hevesyvel dolgozott a radioaktív nyomjelzés alkalmazásának kezdeti lépésein. Róna első nagy nemzetközi sikere a Th-231 izotóp akkor vitatott létezésének bizonyítása volt.

A háború után Németországban Otto Hahn munkatársaként a Th-230 izotóp kinyerését végezte uránércből. 1924-ben meghívást kapott a Bécsi Rádiumintézetbe. Ugyanebben az évben a tengerfenékről vett üledékminták rádiumtartalmának vizsgálatára Róna Erzsébet Bornöbe ment az Oceanográfiai Állomásra. Ezután 12 éven át vizsgálta ugyanott az urán, a tórium és az aktínium bomlási sorait tengeri körülmények között. Az egyes izotópok esetében talált igen hosszú felezési idők irányították érdeklődését a radio-geokronológiára.

Bécsi tartózkodása idején Párizsba is eljutott a Curie laboratóriumba. Itt Irène Curie vezetésével polóniumot állított elő, amelyet a bécsi intézet kapott meg kutatási célokra.

Zsidó származása miatt Róna Erzsébetnek 1938-ban el kellett hagynia Ausztriát. 1939-ben Oslóba ment, ahol Lise Meitner felhívta a figyelmét a maghasadásra. Rövid magyarországi látogatás után Róna 1941-ben végleg az USA-ban telepedett le.                  

A Manhattan projektben feladata polónium előállítása volt. A II. világháború alatt végzett munkáját szigorúan bizalmasnak minősítették. 1950-től az Oak Ridge-i Egyesült Egyetemek (Oak Ridge Associated Universities, ORAU) Speciális Oktatási Divíziójának főmunkatársa lett. 75 éves korában a Miami Egyetem Tengertudományi Intézetében lett a kémia professzora. Kollégái és barátai megkérték, írná meg emlékiratait. Könyve „Hogyan történt: radioaktivitás, magfizika, atomenergia” címmel 1978-ban jelent meg Oak Ridge-ben.

Alkotó / Alkotás: 
Alkotó
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>