Somogyi Győző, grafikus, festő (Budapest, 1942. július 28. -)

A képzőművészeti gimnázium elvégzése után a Kossuth Nyomdában a sokszorosító grafikai eljárásokat is tanulmányozva nyomdászként dolgozott. 1962 és 1968 között és teológiai tanulmányokat folytatott a Budapesti Hittudományi Főiskolán. 1967-ben katolikus pappá szentelték, egy évvel később egyháztörténeti doktorátust is szerzett. Munkáspapként szolgált, 1971 és 1975 között a Tömő utcai egyházközségnél volt káplán. 1975-ben kilépett az egyházi rendből, azóta szabadfoglalkozású művész. A hetvenes években eljut Rómába, Párizsba és Erdélybe, 1973-tól állítja ki grafikáit, melyek kezdetben szigorúan fekete-fehérek, majd egy 1980-es görögországi utazás nyomán kezd el rendkívüli intenzitású színeket használni. Ezután már a festészet

Monumentális alkotása 100 magyar hős katona arcképének megfestése (1986-1996), amely A magyar hősök arcképcsarnoka címen jelent meg kiállításokon és könyvalakban is. (A sorozat első, Néprajzi Múzeumbeli bemutatása során az akkori kulturális kormányzat önkényesen levetett egyes képeket.) Somogyi a többi munkájához hasonlóan itt is különös gonddal és aprólékossággal festette le az egyenruhákat, fegyvereket, címereket, kitüntetéseket. A 100 portré bevallottan tisztelgés a honfoglalás 1100. évfordulójára a sokmillió névtelen magyar katona előtt, akik a történelem viharaiban a hazát védelmezték. A magyar hősök mellett megfestette a magyar királyok és a magyar szentek arcképcsarnokát is.

Somogyi témáit leginkább szűkebb környezetéből, a magyar történelemből és a vallásosságból meríti. 1985-ben költözik Salföldre, ahol egy romos portát felújítva hagyományos módon gazdálkodni kezd.

1997-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2004 óta elnökségi tagja. Munkásságát számos díjjal ismerték el. ’988-ban Munkácsy Mihály-díjas, 1992-ben megkapja a Magyar Művészetért Díjat. 1993-ban a Pro Natura Díjjal, 1994-ben pedig Mednyánszky László-díjjal jutalmazzák. 1997-ben megkapta a kiváló művészi címet, 2003-ban a Prima Díjat. Végül 2012-ben a legrangosabb elismerés, a Kossuth-díj birtokosa lett.

Kőmíves Kelemen, 1974; Papír, szitanyomat, 420 × 614 mm. MNG Ltsz.: MM. 76.112.