Szalay Lajos, festő, grafikus (Őrmező, 1909. február 26. – Miskolc, 1995. április 1.)

A felvidéki Őrmezőn született, apja a helyi vasútállomáson dolgozott. Később Miskolcra költözött a család, de sok időt töltenek az anyai nagyszülőknél, Tarnabodon. Első, a felnőttek körében megdöbbenést és csodálatot kiváltó rajzai is itt készülnek. Az első világháború alatt apját behívják katonának, a 9 éves Szalay Lajos elesett katonákat ábrázoló tusrajzai, melyeket Bécsben is kiállítanak, már megelőlegezik későbbi művészi kvalitásait. 10 éves korában Miskolcon kezdi el a gimnáziumot, ekkoriban már részt vesz a Képzőművészeti Főiskola miskolci művésztelepének munkájában, ahol a helyi tehetségek együtt dolgozhattak a főiskola hallgatóival.

Szalay 1927-1936-ig tanult a Képzőművészeti Főiskolán, Benkhard Ágost tanítványaként. Közben 20 koronával a zsebében elindulva 9 hónapos tanulmányutat tett Párizsban, ahol Picasso grafikáit tanulmányozta. (Pablo Picasso később így nyilatkozott róla: „Ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a huszadik századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz.”) A főiskolán festőnek tanul, de csakhamar kizárólagos eszköze lett a tus-tollrajz.

1941-ben részt vett a Nemzeti Szalon egy csoportos kiállításán. Katonaként, hadirajzolóként részt vesz a Don-kanyar harcaiban. 1946-ban Boldizsár Iván segítségével Párizsba, majd orvosi tanácsra Dél-Amerikába ment, utazott először Argentínában, majd 1949-től a tucumáni egyetemen, 1958-tól pedig Buenos Airesben, a helyi képzőművészeti főiskolán tanított. 1956 októberében, a forradalom hatására és támogatása céljából grafikákat adott át  egy helyi újság magyar szerkesztőjének azzal a feltétellel, hogy jelenjenek meg, és hogy ő készíthesse a kiadvány tipográfiáját (SOS – El drama de Hungaria). Az 5000 példányban megjelent anyagot elküldték a világ vezető lapjaihoz és az ENSZ-be is.

Az argentin baloldal ezután ellehetetlenítette életét, ezért 1961-ban családjával New Yorkba költözött. Itt is balról támadták, fasisztának bélyegezték, nehezítve megélhetését. Ennek ellenére itt készül 1966-ban legnagyobb szabású sorozata, a 124 lapot tartalmazó Ószövezség-illusztráció. Nem érzi jól magát New Yorkban, a hetvenes évektől a nyarakat már itthon, Miskolctapolcán tölti, itt készülnek el az Ómagyar Mária-siralom és az Énekek éneke sorozatai 1988-ban pedig véglegesen visszatért Magyarországra, Miskolcon telepedett le, és több száz művét adományozta különböző hazai múzeumok számára. Munkásságát az egész világon díjakkal jutalmazták, itthon Kiváló Művész kitüntetést (1989) és Kossuth-díjat kapott (1992). Miskolc díszpolgára. Művei megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Galériában, a Szépművészeti Múzeumban, Miskolcon, valamint Észak- és Dél Amerika több múzeumában.

Számos kiállítása volt Észak- és Dél Amerikában, itthon a Magyar Nemzeti Galériában 1972-ben állíthatott ki először, itt és a Vigadó Galériában mutatták be műveit ezután több alkalommal is. Hazaköltözése után több mint 400 rajzát a magyar múzeumoknak adományozta.

Dózsa VII., 1972; Papír, tusrajz, 430 × 520 mm. MNG Ltsz.: MM. 74.173.