Szenczi Molnár Albert, nyelvtudós, filozófus, egyházi író, műfordító (Szenc, 1574. augusztus 30. – Kolozsvár, 1634. augusztus 17.)

1574-ben született Szencen. Szülővárosában kezdi tanulmányait 1584-ben. Apja halála után több helyen (Göncön, Károli Gáspár környezetében és Debrecen) tanul. Élete döntő részét külföldön tölti, művei többsége is ott születik, tevékenysége azonban a magyar nyelvhez kötődik. 1590-ben Kassán nevelő, majd külföldi tanulmányútra megy: Wittenberg, Drezda, Heidelberg és Strasbourg a főbb állomások. 1595 tavaszán szerez tudományos fokozatot bölcseletből. 1599-ben rövid időre hazatér Szencre, hogy pártfogókat találjon tevékenységéhez, de 1600 tavaszán ismét útra kel Németországba. 1601-ben korrektor Frankfurtban, két év múlva beiratkozik az altdorfi egyetemre. E városban kezdi írni latin-magyar szótárát 1604-ben, melynek első részét a tudósokat maga köré gyűjtő II. Rudolf császárnak ajánlotta és el is utazott annak Prágai udvarába. Műve az első betűrendes magyar szótár, előtte csak tematikus szójegyzékek léteztek.

Számos irodalmi, tudományos műszónak ír meghatározást. A szótárnak hamarosan két további kiadása jelenik meg, átdolgozásokkal a 19. század közepéig használják. Kora énekelt zsoltárainak színvonalával elégedetlen, ezért készíti el a Psalterium Ungaricumot; a mű 1607-ben jelenik meg először. Latin nyelvű magyar nyelvtanát (Nova grammatica Ungarica) pártfogója megbízására kezdi el írni 1607-ben. A magyar nyelv elsajátításának új lehetősége nyílik meg ezzel; műve nyelvünket egészében méri fel és rendszerezi. (Kötetét a 18. század végéig kézikönyvként használják.) A példák többségét a Károli-bibliából veszi, ezzel párhuzamosan a bibliakiadás hibáit is javítgatja.

1611. október 8-án Oppenheimben feleségül veszi a Luther családjából származó Ferinari Kunigundát, aki kihasználva a lehetőséget, törvényesen elvált korábbi férjétől. 1612-ben feleségét nélkül hazautazik, egy évvel később családostól Magyarországra költözik, ahol több helyütt lelkészi hivatalt vállal. 1615-ben Erdélybe érkezik, Bethlen Gábor a gyulafehérvári főiskola tanárává nevezi ki, de még ez évben újra családostul Oppenheimbe költözik, ahol 1617-ben már az iskola rektoraként tevékenykedik. Erre az időszakra esnek jelentős egyházi munkái: a Postilla Scultetica (1617) és az Imádságos könyvecske (1621). A harmincéves háború következtében elveszíti otthonát, ekkor a heidelbergi fejedelmi udvarban lel menedékre. A háború miatt, kifosztva, Hanauba vándorol. Itt adja ki Kálvin Institutio Christianae religionis című művének magyar fordítását 1624-ben. Bethlen Gábor újabb meghívására végleg hazatér, 1625-től Kassán, 1629-ben Kolozsvárott él. Élete végére nagy szegénységre jut; 1634 januárjában ragadja el a pestis.

„Írtam a szótárat, adtam a grammatikát.
Általam értekezel magyarul, Kálvin; makulátlan
Biblia fénylik az én munkám nyoma gyanánt.
Tiszta bizonyságot tettem, mit megszaporíthat
az, ha kinyomják több művem a holtom után.”

(Részlet Szenczi Molnár Albert sírfeliratából, Tóth István fordítása)

Ajánlott mű: Zsoltárfordítások

http://mek.niif.hu/01000/01078/01078.htm